DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt hiszem, hogy nem véletlen, hogy mindkét oldalról milyen nagy számú módosítást nyújtottak be. Az általános vita alapján a külső hallgatónak könnyen az az ötlete vagy érzése támadhat, hogy maga a szöveg értelmezése sem egyszerű. Erre utalnak például az államtitkár úr olyan megjegyzései a vitában, hogy olvassa el még egyszer a képviselő a szöveget, hiszen félreértésről van szó.
Én pedig azt hiszem, hogy nem értelmi és szövegelemzési kérdés ez, hanem inkább a bizalom kérdése, és itt is látszik az, hogy elemi bizalom nélkül nagyon nehéz kormányozni, de azért van ígéretes jelenség ebben a folyamatban, hiszen a kormánnyal szembeni bizalmatlanság ellenére most a részletes vitában néhány javaslatcsoport kapcsán mégis azt tudom megjegyezni, hogy a kormánypárti és ellenzéki képviselők gyakran egymást erősítő javaslatokat dolgoztak ki.
Kezdeném azokkal a javaslatokkal, amelyeket a rokkantnyugdíj megszüntetésével, valamint a jogosultság feléledésével kapcsolatosan fogalmaztak meg képviselőtársak. Mint amilyen a 22. számon lajstromozott dr. Vidorné dr. Szabó Györgyi és Béki Gabriella nevével fémjelzett javaslat az ötéves kényszer-várakoztatás eltörléséről, valamint amely a megváltozott munkaképességű személy kereseti lehetőségének beszűkítése ellen kíván hatni, mint amilyen Czomba Gábor módosítványa, a rehabilitációs járulék megszüntetésének fokozatossága egyéb kereset esetén - ez a tartalma -; vagy Iván László és javaslattevő társai idevonatkozó módosítványa, vagy a kormánypárti oldalról Farkas Imrének és Jauernik Istvánnak az a javaslata, amely az ellátás megszüntetésének feltételeivel foglalkozik.
Ugyanakkor Ékes József és Bernáth Ildikó javaslata 43. számon azt a felvetést tartalmazza, hogy érdemes-e munkát vállalnia annak, akinek ezáltal a rehabilitációs járadéka csökken, és a munkajövedelme járadékkal, együttes adó- és járulékalap képzésével tovább ronthatja jövedelmi viszonyait.
Mindezen módosítványok mögött meghúzódó közös problémát abban látom, hogy a kérdést mindenekelőtt a megváltozott munkaképességű munkavállaló oldaláról kell megközelíteni, különben nem lesz sem hatékony, sem emberséges a megoldás.
Vegyünk egy jelenleg III. fokozati csoportba tartozó rokkantnyugdíjast a maga 67 százalékot elérő munkaképesség-csökkenésével! Az esedékes visszarendelés állapotának felülvizsgálatára, amely öt éven belül esedékes, tulajdonképpen újraelbírálás. Igen ám, csak a törvényben meghatározott időponttól kezdve az új szabályok szerint kell és lehet csak elbírálni a munkaerőt a rehabilitáció szempontjából, hiszen ez a törvényesség lényege.
(22.00)
Jó, tételezzük fel, hogy komplexen elbírálják, és ennek alapján megállapítják, hogy lehet rehabilitálható vagy nem rehabilitálható. Ha rehabilitálható, akkor lehetősége nyílik három évre rehabilitációs járadékra - itt volt a vita a 120 százalékról, hogy valójában ez mennyi is, de ebbe most nem mennék bele -, de utána immár egy következő kormány idején esetleg szembesülhet azzal, hogy nem tud munkahelyet találni. Munkaképes, tehát nem lehet rokkantnyugdíja, de állása sincs.
Persze megállapíthatják, hogy nem rehabilitálható, akkor marad azért egy probléma, ami megint bizalmi kérdés, és megindokolt a bizalmatlanság itt is, hogy a törvénymódosításban felmerül a 79 százalék mint határérték, ők pedig esetleg 67 százalékban állapították meg a munkaképesség-csökkenést - vajon nem fogják-e ezt a területet újraszabályozni ennek az új felfogásnak megfelelően? De ez felmerülhet abban az esetben is, ha rehabilitálható, és a rehabilitációs szerződést megkötik, és tegyük fel, hogy egy esetleges egészségromlás következik be, ezután új felülvizsgálat szükségeltetik, annak minden bizonytalanságával. Itt megint felmerül, hogy mit jelenthet ilyen esetben a 79 százalék. Mindebből arra kívánok következtetni, hogy szükség van olyan módosító indítványok elfogadására, amelyek fokozzák a rehabilitációs irányultságot, és csökkentik, annak esetleges sikertelensége esetén egy, a korábbinál rosszabb helyzet kialakulását.
A törvényjavaslatban megfogalmazott rehabilitációs törekvés sikere azonban, mindnyájan tudjuk, hogy alapvetően két elemen múlik. Egyik a benyújtott javaslatban a szakértői intézetek komplexnek nevezett rehabilitációs helyzetmegítélése - és erre vonatkozólag támogatom, ami az előbb elhangzott Iván László felszólalásában -, hiszen a feladatokat és a komplexitást kívánják értelmezni; valamint az a javaslat a 37. számon, amely a támogatási formákat határozza meg, továbbá Ékes Józsefnek és Bernáth Ildikónak az a javaslata, amely a foglalkoztatót kívánja motiválni járulékkedvezménnyel.
Természetesen sok egyéb probléma is felmerül a kérdéssel kapcsolatban. Említhetném azokat a módosító javaslatokat, szintén Béki Gabriella és dr. Vidorné esetében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy mi van akkor, ha a munkáltató nem teljesíti bejelentési kötelezettségét.
Esetleg majd kérek még két percet. Köszönöm.
