FARKAS IMRE

Teljes szövegű keresés

FARKAS IMRE
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A módosító javaslatokat végignézve én is azt látom, hogy többféle kérdésben hasonlóan keresték a megoldásokat ellenzéki és kormánypárti képviselők. Az is megragadható, hogy melyek a legneuralgikusabb pontjai a törvénynek. Bizonyára lehetett volna tovább csiszolni a javaslatokat, bár a lehetőség adott volt, hiszen egy hét kimaradt - hogy így mondjam - a tárgyalásból. Az is igaz, amit Ékes József képviselőtársam mondott, hogy sok bizottság ma tárgyalta, és ma derült ki, hogy igazából melyeket támogatják, melyeket nem. De ez sem teljesen így van, hiszen például a költségvetési bizottság már az elmúlt héten tárgyalta a javaslatok egy részét, és az interneten keresztül már meg lehetett volna nézni, mi hogy van.
Kétségtelen, hogy lehet találni összefüggést. Én például a legfontosabb elemnek azt tartom, amivel Jauernik Istvánnal foglalkoztunk, és arra kerestük a választ, hogy a rehabilitációs járadék vagy a rokkantnyugdíj mellett mennyit lehet keresni. Ez fontos kérdés.
(22.20)
Erre adtunk be egy kompromisszumos javaslatot, amihez van kapcsolódás ellenzéki oldalról, például a járadék esetében a 15., 16. ajánlási pontban lévő javaslatok. Úgy gondolom, hogy kompromisszumos megoldásként nem feltétlenül csak a kormányzati és az ellenzéki képviselők közötti kompromisszumot kell keresni, hanem nekünk, kormánypárti képviselőknek még az előterjesztővel való kompromisszumot is keresnünk kell, és talán annál a pontnál, amit benyújtottunk javaslatot, még lentebb kell mennünk. De egészen biztos, hogy ezen a területen kell valami előrelépést tennünk a jelenlegi gyakorlathoz képest. Majd ehhez kérem a támogatást.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem