LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nehéz helyzetben van az az ellenzéki képviselő, aki az adott törvénytervezetet általános vitára sem tartotta alkalmasnak, mert az egy csomó előfeltételnek nem felelt meg. Ha az egészet elutasítja, hogyan szól hozzá a részletekhez? Talán úgy, hogy a részletek kapcsán törekszik az egész emberségesebbé tételére.
Néhány gondolatot idézek az általános vitából, és ennek kapcsán egy-egy elvet kívánok megfogalmazni. Óriási tömeg ebbe a rokkantnyugdíjas létformába menekült. Ebből következne az emberség és az empátia mint elv. A második dolog, hogy előbb kéne munkát teremteni a rehabilitálható tömegek számára, akik zömmel ötven év felettiek, valóban belebetegedtek a kilátástalanságba, ráadásul olyan helyen élnek, ahol eleve az ép, egészséges fiataloknak sincs munkájuk. Vagyis a munkáltatót, a munkához jutást is be kell vonni a törvénytervezetbe. Itt a rugalmasság, az átmenetek emberséges biztosítása szerepel az elveink között.
A törvény kapcsán az igazság mellett az irgalom szükségessége jut az eszünkbe, mert a két dolog összetartozik. Igazság irgalom nélkül kegyetlenség, irgalom igazság nélkül fejetlenség. Vagy-vagy. Nagyon ritka, hogy egy folyamatban, törekvésben mindkettő jelen van. Ebből következik az, hogy mindkét jegyet enyhíteni kellene.
Mindjárt az utolsóval kezdeném. Borsos József képviselőtársam a beszédében éppen a törvény alapját fogalmazta meg, hogy mit jelent a rehabilitáció, amelyről a 2., 3., vagyis a 31., 32. módosító indítvány szól, hogy ne szakmai munkaképességről beszéljünk, hanem csak munkaképességről, hiszen nagy valószínűséggel azt lehet mondani, hogy az eredeti munkára való képességnél tágabban kell meghatároznunk a munkaképességet, nem pedig az eredeti szakmai munkaképesség körében.
Az 5. számú javaslattal kapcsolatban - ez a 45. módosító indítvány - az emberségnek és a rugalmasságnak az elvét próbáljuk megerősíteni azzal, hogy a rehabilitációs megállapodást megfogalmaztuk, és ebben azt mondjuk, hogy - csak az utolsó mondatát olvasom fel - “a megállapodás a rehabilitációs járadék folyósításának időtartamára szól, de közös akarattal többször módosítható”.
A 38-39-es, és vannak más hasonló pontok, amelyekben az adminisztratív kényszerítő eszközök alkalmazását tartjuk túlzónak, netán kegyetlennek; a bejelentési kötelezettségek, az alakszerűség elmulasztása sok esetben a munkáltató kötelességszegésével is összefügghetnek, no meg a nyugdíjpénztár nyilvántartási kötelezettségének a hiányosságaival is. Emberségesnek tartanánk azt, ha a kezdeményezés a hivataltól indulna, nagy empátiával.
Ez a módosító indítvány több helyen előfordul, és félünk attól, hogy itt bizony még a formaleveleket is meg kellene vizsgálni, és azt is a törvény mellékleteként kellene értékelnünk. Számomra egyszerűen döbbenetes az, hogy néhány további alapfogalom és alapintézmény definiálatlan; ez a törvény olyan hiányossága, ami joggal veti fel a fejetlenség kritikáját.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A 46. számú módosítás a vagyon fogalmát pontosítja, amiből a jogosultság részben levezethető.
Ennél sokkal fontosabb a 48. számú módosító javaslat, ez a T/2913/35/1-es, amely az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértő Intézet feladatainak meghatározásáról szól, illetőleg a 36/1-es, amelyben a komplex rehabilitációs szakértői rendszer kiépítési elvei szerepelnek, és a 37/1-es, amely a rehabilitációs járadékban részesülő személyek foglalkoztatását elősegítő támogatások és szolgáltatások körét határozza meg. Ezek olyan alapvető meghatározások, feladatkörök kifejtései, amelyek nélkül a törvény teljességgel érthetetlen, mondhatni, fejetlen. Ezekről a pontokról Iván László professzor úr fejtette ki a véleményét.
Nagyon szeretném, ha a módosító indítványokat megszívlelnék, és egy kevésbé fejetlen és talán kevésbé kegyetlen törvényjavaslat jönne létre.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
