ELNÖK (Harrach Péter)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Harrach Péter)
ELNÖK (Harrach Péter): Soron következik a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/2754. számon, az egységes javaslatot pedig T/2754/35. számon kapták kézhez. Az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, így záróvitára is sor kerül. A benyújtott indítványokról az alkotmányügyi bizottság ajánlást készített, amelyet 2754/38. számon kaptak kézhez.
Indítványozom, hogy a záróvitában a módosító javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Megnyitom a záróvitát az ajánlás 1-4. pontjaira. Kérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Mivel jelentkezőt nem látok, a záróvitát lezárom. Államtitkár úr kíván-e szólni? (Tátrai Miklós jelzi, hogy nem.) Nem.
Most a határozathozatalok következnek. Először a benyújtott módosító javaslatokról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e ezeket az ajánlás 1., 2., 3. és 4. pontjai szerint.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 203 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 131 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem önöket, hogy elfogadják-e a T/2754. számú törvényjavaslatot a most módosított szöveg szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 206 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 130 tartózkodás mellett elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem