TÁTRAI MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

TÁTRAI MIKLÓS
TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Meg tudom azt erősíteni, amit ön mond miniszterelnök úrnak tulajdonítva, én is részt vettem azon a megbeszélésen. Valóban volt ilyen felvetése vagy javaslata a miniszterelnök úrnak. Én is azt mondtam az imént, hogy amikor a kérdéshez komplexen hozzá fogunk nyúlni, a közteherviselésnek több elemét fogjuk górcső alá venni, akkor kerülhet sor az örökösödési illetékkel kapcsolatos kérdéseknek az áttekintésére és esetleges módosításokra is.
Ami a statisztikákat illeti, képviselő úr, sajnálom, ha nem tartja korrektnek az adóhivatal statisztikáit, ettől a tény tény, 43 ezer forint az az illeték, amelyet átlagosan örökösödés esetében fizetnek, és ettől a tény tény, hogy az örökösödési illeték túlnyomó többségét nem a kicsi és nem a közepes, hanem a nagy vagyonok örökösei fizetik. És azt gondolom, hogy ez a közteherviselés logikájában a közteherviselés szempontjából így van rendjén. Ezen az elven nem kívánunk változtatni. A technikát tekintve pedig - ahogy említettem -, ha a kérdést komplexen kezeljük, akkor más megoldási módokra is lehetőség lehet, de csak ebben az esetben.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem