DR. GARAMHEGYI ÁBEL

Teljes szövegű keresés

DR. GARAMHEGYI ÁBEL
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hogy egészen pontos legyen az idézet, ha már az interpelláció címében az ígéret szerepel: sem ön, sem én nem találtunk a 46-os útra vonatkozó konkrét ígéretet, lévén miniszter úr válaszolt arra az interpellációra, egészen pontosan utánanéztem, nem hangzott el a 46-es útra vonatkozó ígéret. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy Békés megye fő- és mellékúthálózatát nem tartjuk javítandónak és nem tartanánk fontosnak.
Az elmúlt időszakban és jelenleg is vannak erre vonatkozó fejlesztési feladatok, és vannak folyamatban levő munkák. Befejeződtek a 44-es számú főút rehabilitációs munkái, összesen 2,8 milliárd forint értékben, a 47-es számú főút 11,5 tonnás megerősítése 2008-ra tervezett kezdéssel szerepel a programban, illetve az ön által említett 46-os számú főút fenntartása és karbantartása is folyamatos. Felújítási munkáit szükségesnek tartjuk, ugyanakkor ezek a forrás rendelkezésre állása függvényében kezdődhetnek meg. Az ön által említett Mezőtúr és Gyomaendrőd települések elkerülő szakaszaira is hasonló tervezési fázisban vagyunk, a megkezdés a források ismeretében lehet majd prognosztizálható.
A rávezető utak felújítása szintén sok esetben megtörtént a 46-os számú főútra, a 4222-es, a 4234-es és a 4237-es jelű valamennyi út felújítása megtörtént, mind a megyehatár-Vésztő-Bélmegyer-Mezőberény közötti utak felújítása megtörtént. A 46-os főútnál rosszabb állapotú úgynevezett 4232-es jelű, Körösladány-Gyomaendrőd összekötő út egy jelentős gazdasági szereplő miatt szerepel a felújításra kiemelt prioritású utak között. Még az idén három szakaszának felújítása kezdődik meg, és a negyedik szakasszal együtt 2008 végéig teljes felújítást nyer mintegy 700 millió forintos költségvetési forrásból.
Hasonlóan a 46-oshoz kapcsolódik a Dévaványa-Gyomaendrőd összekötő út is, amely szintén 306 millió forintos bruttó költséggel felújításra kerül. Ennek egy szakasza pedig már kiviteli tervekkel rendelkezik. Hogy befejezésül említsem az egyik legnagyobb projektet, a közlekedési operatív programba az M44-es gyorsforgalmi út megépítése bekerült, ami a 46-os számú főút tehermentesítését nagyban szolgálja.
Képviselő Úr! Az ígéret csak egy pontos idézettel együtt szerepeltethető. Az általam elmondottak pedig, azt gondolom, bizonyítják, hogy a megye úthálózatának fenntartása, felújítása és az ottani beruházások a kormány nagyon fontos programjai között szerepelnek.
Tisztelettel kérem a válasz elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem