DR. KOVÁCS ATTILA

Teljes szövegű keresés

DR. KOVÁCS ATTILA
DR. KOVÁCS ATTILA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, hogy a köztünk lévő látszólagos mély ellentét ellenére én látok arra lehetőséget, hogy ezen a területen meg lehet találni a közös hangot. A magam részéről garanciát tudok biztosítani arra, hogy tényleg szigorú szakmai döntés lesz, amit a későbbiekben esetleg nyugodtan meg lehet kérdőjelezni vagy vitatni, és állunk elébe. Azt pedig biztosan garantálhatom, hogy nem lesz mérlegelési szempont, hogy egy intézmény önkormányzati vagy nem önkormányzati. De azt gondolom, hogy nem is szabad, hogy az legyen, mert itt most arról kell döntenünk, hogy egy Magyarországon nem elterjedt ellátási formát olyan helyen szabad engednünk a két kiemelt prioritás mellett, ahol ennek a feltételrendszere adott, mert egyébként, ha nem adott feltételrendszer mellett engedjük, akkor azt gondolom, hogy csak eredménytelenséget és károkat fogunk ezzel okozni, amit meg semmiképpen nem szeretnénk.
Úgyhogy továbbra is abban tudom önt biztatni, hogy ez ügyben szakmai döntés lesz, sőt nagyon bízom benne, hogy folytatása lesz a pályázatnak.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem