DR. KOVÁCS ATTILA

Teljes szövegű keresés

DR. KOVÁCS ATTILA
DR. KOVÁCS ATTILA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen a papíromból az előbb nem olvastam semmit. Egyébként pedig megint összekeveredett minden mindennel. Én az előbb elmondtam önnek, hogy ez egy elméleti kérdés pillanatnyilag, s ha ebben döntés fog születni, akkor komoly törvényalkotási folyamat fogja megelőzni, amikor itt, a parlamentben lehet a törvény egyes részleteit megvitatni, és részünkről vagy pedig az önök részéről bizonyítani, hogy ebben hol vannak a biztosítékok. Nem hiszem, hogy most egy elméleti vitában, főleg abból kifolyólag, hogy egy főigazgató-helyettes közös megegyezéssel távozik, kellene nekünk a köztünk lévő szakmai vitát eldönteni. A szakmai vitának egyébként mindig is megvan a helye, mert az viszi előre a világot.
Úgyhogy arra kérem önt, ha ez a döntés egyáltalán megszületik, és elindul a törvényalkotási folyamat, akkor ott a részletekben vitassuk meg a szakmai véleményeinket, és lehet, hogy a részletekben meg is tudjuk majd egymást győzni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem