BÉKI GABRIELLA

Teljes szövegű keresés

BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Két olyan ajánlási pontról szeretnék szólni, amit eddig még nem érintettünk. A 41. és 42. sorszámúról van szó. Két olyan téma kerül elő, amihez Molnár Lajos és jómagam is módosító indítványt nyújtottunk be.
A 41. sorszám alatt szerepel az a probléma, amit röviden csak szektorsemleges finanszírozásnak nevezhetünk. Arról van szó, hogy ha valaki magánorvoshoz megy, hiába rendelkezik társadalombiztosítással, a társadalombiztosító nem finanszíroz ehhez az ellátáshoz, semmit nem járul hozzá. Ezt igazságtalannak kell tartanunk, hiszen perdöntő ebben a kérdésben az, hogy az illető, aki szolgáltatást igénybe vesz, biztosított. A 31. § kiegészítése arra irányul, hogy ez a régóta görgetett probléma megoldásra kerüljön. Szeretném hangsúlyozni, hogy itt nemcsak az orvosi szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódó társadalombiztosítási támogatásról van szó, hanem arról is, hogy ugyanilyen társadalombiztosítási támogatás kapcsolódik a gyógyszerhez, a gyógyászati segédeszközökhöz, azokhoz a típusú szakellátásokhoz, amiket járóbeteg-szakorvostól az illető igénybe vehet.
A 42. pontban pedig egy a vizitdíjhoz kapcsolódó másik probléma orvoslására tettünk mind a ketten javaslatot. Itt arról van szó, hogy a beszedett vizitdíjnak, illetve kórházi napidíjnak egy meghatározott részét, legalább 50 százalékát legyen köteles a vizitdíj beszedője a munkavégzésre irányuló jogviszony keretében foglalkoztatott dolgozók többletjuttatására fordítani. Azt gondolom, sokak számára megnyugtató lenne, ha törvény mondaná ki ezt a kötelezettséget. A vizitdíjjal a háziorvosok szabadon maguk rendelkeznek, legjobb belátásuk szerint arra fordítják, amire szükséges. Teljesen rendezetlen a helyzet a járóbeteg-szakellátás vonatkozásában, és ugyanilyen tisztázatlan, hogy mi is lesz a sorsa a kórházakban beszedett napidíjnak. Fontosnak tartjuk, hogy ennek az egy meghatározott része a dolgozók többletjuttatására legyen, lehessen felhasználható.
Még egyszer, megint csak azért kértem szót, mert sajnálatos módon az előterjesztő ezeket a módosító indítványokat nem támogatta a bizottsági ülésen. Szeretném ebben a vitában is felhívni arra a figyelmet, hogy ezek talán olyan javaslatok, amiket érdemes támogatni. Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem