DR. CSÁKY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Én úgy gondolom, hogy ezen a 42-esen nem érdemes vitatkozni, ezt tulajdonképpen most ebben a pillanatban bármelyik munkáltató be tudja bizonyítani, hogy a befolyt vizitdíjat a foglalkoztatott dolgozók keresetére fordítja, miután az intézmények költségvetésének több mint 60 százaléka bérből áll. Tehát ez egy bonmot-nak jó, de úgy különben sok jelentősége nincs.
Én ezért visszatérnék arra, hogy ez a kafetéria-rendszer különbséget tesz egészségügyi dolgozó és egészségügyi dolgozó között. Ugye, aki benne van a magánpénztár-szolgáltatások körében, az részesülhet ilyen mentességben, aki nem, az nem részesülhet. Értelmezésem szerint akkor miniszter asszony válasza így érthető, és a tapasztalat is ezt mutatja, hogy az idősebb korosztályhoz tartozó vagy már középkorosztályhoz tartozó szakdolgozók, mondjuk, a magyar egészségügyben nem arról híresek, hogy magánpénztári csatlakozást eszközöltek maguknak, illetve a munkáltatójuk, nem erre a rétegre jellemző.
Viszont erre a rétegre jellemző egyre inkább, hogy kénytelen igénybe venni az egészségügyi szolgáltatásokat, és úgy gondolom - és nem szembe akarom állítani, hanem csak példát akarok mondani -, ha egy vasutas teljesen természetesen jogosult arra, hogy ingyenesen vegye igénybe a vasút szolgáltatásait, vagy áramszolgáltatók esetében kedvezményt kapnak az ott dolgozók, az a minimális, hogy az egészségügyi dolgozóknak, ha már leszűkítettük az igénybevétel körét csak arra az intézményre, ahol közalkalmazotti jogviszonyban alkalmazásban állnak, vagy munkaviszonyban alkalmazásban állnak - ez várhatóan változni fog -, akkor teljes mértékben a mentességet adjuk meg nekik.
Kérem, hogy gondolják végig. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem