DR. HORVÁTH ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ÁGNES
DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Látható, hogy a mostani reformoknak pontosan az a lényege, hogy változtatni kell a rossz beidegződéseken, és végre fejleszteni kell az országot és benne az egészségügyet. El kell indulnunk tehát, meg kell tennünk az első lépéseket, ha útközben hibát észlelünk, azt ki kell javítani, és haladni kell tovább. Erről szólt ez a mostani törvény-előterjesztés.
Tudjuk, hogy a vizitdíjat nem szereti senki, de azt tapasztaltuk, hogy egyre többen látják a valódi célját. A hétvégi “egészségliget” tapasztalatai is azt mutatják, hogy az emberek többségének nem a jelképes összeg megfizetésével van a baja, hanem inkább az ellátás színvonalával, a beteghez való hozzáállással nincsenek megelégedve. A módosítással az volt a célunk, hogy átláthatóbbá és egyértelműbbé tegyük a már megismert rendszert.
A vizitdíj bevezetése óta országosan 20 százalékkal csökkent az orvos-beteg találkozások száma, a rendelőkben nem sorokban kígyóznak a betegek, és az egészségügyi dolgozók, intézmények pluszbevételhez jutottak, juthatnak a dolgozók is. Sosem mondtuk, hogy a vizitdíj teljesen el tudja tüntetni a hálapénzt, de mindenképpen egy fontos lépés felé, különösen annak fényében, hogy a közvélemény-kutatások 15-20 százalékos mértékben számoltak be a hálapénz csökkentéséről.
A reform első lépései óta eltelt pár hónap, és ahogy ígértük, levontuk a tapasztalatokat, és elkészült ez a módosítás. Kiemelnék néhányat a legfontosabb pontosítások közül. Nem kell vizitdíjat, sem napidíjat fizetni azoknak a biztosítottaknak, akik térítésmentesen legalább 30 alkalommal teljes vért adtak, és ezzel segítettek embertársaikon. Módosítja a törvényjavaslat a tartós betegeknek a tartós kezeléssel összefüggő vizitdíj-fizetési kötelezettségét, hiszen az eddigiekben ezek a betegek csak a vizitdíj megfizetése alól mentesültek. A jövőben ezeknek a betegeknek tartós betegségükkel összefüggő kórházi ellátásuk során sem kell napidíjat fizetni, azaz mind a kórházi kezelés, mind az ambuláns ellátás során ezek a kiemelt krónikus betegek mentesek lesznek a díj megfizetése alól, ha betegségükkel összefüggésben kezelik őket.
(21.10)
A hatályos jogszabály alapján a fertőző betegségek és járványok megelőzése céljából végzett tüdőszűrő-vizsgálatért akkor nem kell vizitdíjat fizetni, ha azt kötelezően elrendelték. Ezt szintén módosítjuk: akkor sem fog kelleni vizitdíjat fizetni, ha a tüdőszűrő-vizsgálat nem kötelezően lett elrendelve.
Törvényjavaslatunk alapján a 18 év feletti nappali rendszerű alap- és középfokú iskolai oktatásban részt vevő biztosítottaknak nem kell fizetniük az iskola- és ifjúság-egészségügyi ellátás keretében igénybe vett ellátás során.
A beutalóhoz való kötöttség elvét nagyon fontos alapelvnek tartjuk, ha a biztosítási rendszerről beszélünk. Abban nagyon nagy az egyetértés a koalícióban, hogy szükség van a biztosítási rendszerre, aminek egyik alapeleme a beutaló. Éppen ezért azok, akik járóbeteg-szakellátást indokolatlanul vesznek igénybe, azaz beutaló nélkül vagy beutalótól eltérő helyen, a korábbi 600 forinttal szemben 1000 forintos díjat kell majd fizetniük. Ez az összeg tehát kizárólag abban az esetben fizetendő, ha más egészségügyi szolgáltatónál vesszük igénybe az ellátást, vagy pedig beutaló nélkül. Ehhez kapcsolódott az a javaslat is, hogy a 18 év alatti biztosított is 1000 forint összegű vizitdíj ellenében jogosult járóbeteg-szakellátásra, amennyiben azt más finanszírozott egészségügyi szolgáltatónál veszi igénybe, mint ahová a beutalója szól.
A hatályos rendelkezések alapján a biztosított részleges térítési díj mellett jogosult a finanszírozott egészségügyi szolgáltató munkarendje alapján beosztott orvos helyett másik orvosnál igénybe venni az ellátást. A javaslat értelmében a fenti szabály, azaz az úgynevezett 30 százalékos térítési díj alóli szabály alól kivételt fog képezni július 1-jét követően is a szülés, illetve a terhesgondozás, azaz a szülő nőknek nem kell fizetniük július 1-jétől az orvosválasztás után, amennyiben ezt a javaslatunkat a parlament elfogadja, és a törvényt megszavazza.
Felmerült a hadirokkantak kérdése, és bár Jauernik képviselő úr már nincsen itt, mindenképpen meg szeretném őt és Iván professzor urat is nyugtatni, hogy bizony - a hadirokkantakat ellátó közalapítványon keresztül igényelhetik a hadirokkantak a vizitdíj visszatérítését, azaz tulajdonképpen ők maguk sem fogják érezni a vizitdíj megfizetését.
Egyéb fontos rendelkezései is vannak a törvényjavaslatnak, így az Eurotransplanthoz való csatlakozás törvényi feltételeinek a megteremtése, hiszen előkészületben áll ez a csatlakozásunk. A módosítás csak viszonzás céljából engedi meg a szerv külföldre történő szállítását abban az esetben, ha van hazai recipiens, azaz olyan beteg, aki itthon képes lenne ezt a szervet fogadni, beültetésre alkalmas.
Az egészségügyi dolgozók működési nyilvántartása vezetésének feladatai átkerültek a szakmai kamaráktól az államigazgatáshoz, az ehhez szükséges módosításokat is tartalmazza a törvényünk. A törvényjavaslat megteremti annak a lehetőségét, hogy ha orvos, fogorvos, gyógyszerész, továbbá egészségügyi dolgozó, aki gyes, gyed, külföldi munkavégzés vagy betegség miatt szünetelteti egészségügyi tevékenysége végzését Magyarországon, azaz a működési nyilvántartása megújításához előírt továbbképzési pontokat így nem tudta teljesíteni, a szüneteltetés időtartamára - a mi eredeti javaslatunk szerint maximum két évig - ne kerüljön törlésre a működési nyilvántartásból. Itt még nagyon éles viták bontakoztak ki ezen a területen, bízom abban, hogy meg fogjuk találni azt a pontot, ami mind az előterjesztő, mind az egészségügyi bizottság, illetve a tisztelt Ház számára elfogadható lesz.
Pontosításra kerülnek az egészségügyi dolgozókra vonatkozó felelősségi szabályok. Itt javasoltuk, hogy az Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Tanács a szakorvosi szakvizsgáztatással és a szakvizsga-bizonyítvány kiállításával kapcsolatos feladatai ellátásához kapjon törvényi szintű felhatalmazást.
A jegyző általi vizitdíj-visszaadáshoz, azaz visszaigényléshez szükséges adatvédelmi jogszabályokat is pontosítottuk, és van még két dolog, amit nem tudok kommentár nélkül hagyni, Béki Gabriella képviselő asszony felvetéseit. Azt gondolom, fontos feladat is vár még az egészségügyi tárcára: a szektorsemleges finanszírozás megteremtése. Őszintén remélem, hogy meg fogjuk rá találni minél előbb a megoldást, hiszen nagy hibája ez az egészségügyünknek, mint ahogy személy szerint fontosnak tartanám azt is, hogy a vizitdíj és az ellátást végző személyek között teremtődhessék direkt kapcsolat azáltal, hogy részesülnek a vizitdíjból, direkt bevételüket képzi, de azt gondolom, hogy még ebben is szükség lesz további egyeztetésekre.
Szeretném megköszönni megtisztelő figyelmüket, külön köszönöm ezt a nagyon érdekes és nagyon-nagyon jó hangulatú vitát, és tisztelettel kérem önöket, hogy támogassák a törvényjavaslatunk elfogadását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem