DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is ehhez az 5 pontból álló csomaghoz szeretnék röviden hozzászólni: 23., 29., 30., 31., 32. Mindenekelőtt ki szeretném fejezni azt, hogy itt azért nem kármentő javaslatokról van szó, hanem ott, ahol ezek támogatást kaptak a bizottságtól vita alapján, ezek ésszerű korrekciós javaslatok, de nyilván ez szemléletbeli különbség.
A magam részéről arra kérem a kormányt, hogy annak ellenére, hogy a bizottsági ülésen más véleményt fejtettek ki, fontolják meg azt, hogy az úgynevezett indokolatlan igénybevételnek minősíthető esetekben 18 éves kor alatt semmilyen módon ne kérjünk vizitdíjat. Tudom azt, hogy a törvényjavaslat majd egy külön jogszabály hatálybalépéséhez kötné ennek a szabálynak az életbelépését, tehát mintegy Damoklesz kardjaként lebegne ez ott most, de mégis azt gondolom, hogy nem életszerű egy ilyen javaslat, nem lenne szerencsés semmilyen módon - ha úgy teszik - a szülőket kétségbeesett pánikhelyzetekben ezzel fenyegetni. Ilyen szempontból tehát kérem a megfontolást.
Azzal is egyetértettünk vita után, hogy azt a nagyon kis szűk sávot, hogy akkor a 18 év feletti, de még az iskolai tanulmányát be nem fejezett gyerek esetében ragaszkodunk-e ahhoz, hogy iskola-, ifjúság-egészségügyi ellátás keretében veszik-e igénybe; igen vagy nem, azt gondolom, hogy talán itt is lehetünk egy picit nagyvonalúak.
Ugyanakkor azonban rossz üzenetnek tartanám, ha vizitdíjmentessé tennénk azt is, ha valaki vagy valakinek a családja tudatosan megkerüli a beutalási rendet. Én tehát itt látom ezt a különbséget, és ennek értelmében kérem azt, hogy a kormány a támogatást fontolja meg.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem