DR. PUSKÁS TIVADAR

Teljes szövegű keresés

DR. PUSKÁS TIVADAR
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Horváth képviselő úr lelőtte a mondandóm lényegét. Úgy kezdődött, hogy a vizitdíjjal nem értünk egyet.
Nagyon jó volt a felvetés az önkéntes tűzoltók vizitdíjmentességét illetően. Hiszen gyakorló mentőszolgálati emberként tudom, hogy a terepen kétféle tűzoltóval lehet találkozni. Az egyik az önkéntes, a másik pedig az önkormányzati tűzoltó, ugyanazt a munkát végzik, ugyanúgy megsérülnek, ugyanúgy vizitdíjmentesség jár érte. Úgyhogy maximálisan egyetértek vele, ezzel is felszámolódik még inkább a vizitdíj intézménye.
A másikkal, a hadirokkantakkal kapcsolatban úgy gondolom, nemcsak az alaptörténéssel kapcsolatos vizitdíjmentességet kellene szorgalmaznunk, hiszen ők sem jószántukból szenvedték el a hadirokkantságot. A bizottsági ülésen érdeklődtem a számuk iránt, választ kaptam. Úgy gondolom, megtehetné a magyar állam, az egészségügyi kormányzat, hogy a vizitdíjmentességet kiterjeszti nemcsak a rokkantságukkal kapcsolatos betegségükre, hanem úgy egyáltalában, a hadirokkantakra.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem