MÉCS IMRE

Teljes szövegű keresés

MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma van 87. esztendeje, hogy a Párizs melletti Kis-Trianon-palotában aláírták, aláíratták a békediktátumot, amely a történelmi Magyarországot megszüntette, szétszabdalta, és az Osztrák-Magyar Monarchia romjain mesterséges államalakulatok jöttek létre. Rettentő hosszú idő, több mint három emberöltő, a negyedik-ötödik magyar generáció viseli nyomasztó terhét. Igazi tragédiánk az, hogy kényszerpályára kerültünk, a joggal rettenetesen igazságtalannak érzett diktátum lehetetlenné tette, hogy őszintén, tárgyilagosan megvizsgáljuk helyzetünket, önmagunkat, szembenézzünk saját hibáinkkal, úttévesztéseinkkel, és megpróbáljuk menteni a menthetőt, hogy tanuljunk saját hibáinkból.
Belecsúsztunk a második világháború kataklizmájába, a holokauszt szörnyűségeinek nemcsak áldozatai, de tevékeny bűnrészesei lettünk, elvesztettük közel egymillió emberünket a 11 milliósra növekedett országban, s a század elején még virágzó, fejlődő ország úgyszólván romhalmazzá vált. A háború befejezése után sem adatott meg az országnak, hogy maga nézzen szembe múltjával, vizsgálja meg történelmét, hogy elválaszthassa az ocsút a búzától, a bűnöket az erényektől. Történelmünk legnagyobb diktatúráját kényszerítették ránk idegen erők, magyar együttműködőikkel együtt. Míg szerencsésebb, sokszor bűnösebb nyugati országok demokratikus társadalmi légkörben, az értelmiség legjobbjainak a közreműködésével szembe tudtak nézni múltjukkal, megtisztultak és példaszerű államokat alakítottak ki, mi zsarnokság alatt nyögtünk. ’56-ban megkíséreltük magunkat fölszabadítani, de véresen levertek a világ passzív szimpátiájával övezetten. A magyar történelem legsúlyosabb, legszélesebb és mélyebb megtorlását szenvedte el népünk, majd helyzetébe beletörődve élte túl az évtizedeket.
’89-ben, a Szovjetunió radikális meggyengülésével Magyarország progresszív erői békés úton, tárgyalások révén megszüntették a pártállami diktatúrát, és példamutatóan modern demokratikus jogállamot hoztak létre. Az első világháború után létrejött mesterséges államalakulatok egymás után rendre felbomlottak, nagyrészt békésen, kivételesen kegyetlen polgárháborúk során, százezernyi halottat hagyva maguk után, és az immár 50 éve szerveződő Európai Unió megnyitotta kapuit a kisebb-nagyobb nemzetállamok előtt. A Trianon után létrejött utódállamok közül Csehország, Szlovákia, Románia és Szlovénia Ausztriával és velünk együtt az Unió teljes jogú tagja lett, egykori társországunk, Horvátország reális időn belül szintén tagja lesz, s Szerbia is megindult ezen az úton.
Az Osztrák-Magyar Monarchia közös piaca helyett egy sokszorta nagyobb részesei lettünk. Az integrálódó egykori nemzetállamok, ha lassan is, de közelednek a maastrichti ideálképhez: az európai polgárok, a munkavállalók, a beruházások szabad mozgásához, a tulajdonszerzés, a tanulás, a kultúrák nemzetközi szabadságához, a nemzetek és nemzetiségek önmegvalósításának teljes körű lehetőségéhez. Rövidesen Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és hazánk a schengeni rendszer részesei lesznek, megszűnik a Trianonban létrehozott, sokszor falvakat kettévágó “sárkányfogvetemény”, nemzeti határok elválasztó jellege, átjárhatóvá válnak, a szabad mozgást már nem akadályozzák vasfüggönyök, de még csak határsorompók sem. Az államok jogalkotása egyre közeledik egymáshoz és a közös képhez, a közös elvekhez, a közös erkölcshöz. Az államok szerepe egyre inkább közigazgatási jellegűvé válik. Lassan, de reménykedjünk, hogy biztosan.
Meg kell haladnunk Trianont. Nem szabad elfelejtenünk, de nem szabad, hogy emléke még mindig megbénítson bennünket. Szabadítsuk meg magunkat belső bilincseinktől, és használjuk fel minél jobban a közös lehetőségeket! Tegyük magunkévá az európai megoldásokat, s azokban a kategóriákban gondolkozzunk, ami közös! Részesei vagyunk a közös törvényalkotásnak, a közös normaalkotásnak, ezen belül is elképzeléseinket meg tudjuk valósítani iniciatív módon.
Tekintsük partnereknek az évszázadok óta velünk élő nemzeteket és nemzetiségeket! Szóval, haladjuk meg Trianont, itt az ideje!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem