CSIZMÁR GÁBOR

Teljes szövegű keresés

CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselőtársaim! Babák képviselő úr itt olyan előadást produkált, amit régen nem hallottam a Házban, képes letagadni a tényeket, a statisztikai adatokat meghazudtolni, a valóságos tényekre azt mondani, hogy ez nem így van, ez egy eléggé csodálatos teljesítmény. (Babák Mihály: Kérdezze meg őket, akik tüntettek.) Ha valaki megnézi a közalkalmazotti bérek elmúlt ötéves alakulását a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján, akkor azt fogja látni, hogy 2002-höz képest 70 százalékkal többet keresnek a közalkalmazottak, mint 2002-ben kerestek. Babák képviselő úr valószínűleg elmaradt 2002-ben, a 2002-es statisztikai adatokat olvasta, az a Fidesz-kormány utolsó éve volt, arról tetszett beszélni. Csak azóta eltelt öt év, lényegesen jobb jövedelmi helyzetben vannak.
Amúgy meg eléggé botor lenne az a kormány, amelyik 550 ezer közalkalmazottal, hogy úgy mondjam, ki szeretne tolni. Semmi módon nincs ilyen típusú szándék, az azonban van, hogy a közszolgáltatások színvonalasabbak legyenek, az azonban van, hogy a közszolgáltatásokban a teljesítmények megbecsültek legyenek, hogy ne mindenki ugyanannyit kapjon, az is, aki alig teljesít, meg az is, aki egyébként sokkal színvonalasabb munkát végez. Ehhez kapcsolódóan szeretném mondani, hogy Révész Máriusz is valószínűleg elaludt még 2002-ben, mert elkerülte a figyelmét valóban némi bérintézkedés 2002 óta, elkerülte a figyelmét valószínűleg, hogy a Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsában a kormány a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény tekintetében lényegében minden kérdésben megállapodott, és ezek módosító indítványok formájában a Ház elé kerülnek, és vélhetően a Ház támogatni fogja.
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Úgy gondolom, az a felvetése, hogy a bértábla átalakítása a közalkalmazottak ellen van - szeretném jelezni, hogy október óta tárgyalunk a szakszervezetekkel a bérrendszerek átalakításáról. Nem magával fogunk megállapodni, képviselő úr, hanem a szakszervezetekkel.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem