SOLTÉSZ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

SOLTÉSZ MIKLÓS
SOLTÉSZ MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Ne haragudjon, államtitkár úr, de amit a 2002-es évről mondott, az már az őszödi kategóriába került. Ne bolondozzon már az emberekkel, hogy átvettek egy mínuszos kasszát, és ezek után 300-350 millió forintot egyik napról a másikra ki tudtak osztani! Gratulálok ehhez a csodatetthez! Ezzel inkább a cirkuszban lépjenek fel, de ne próbálják tovább etetni az embereket!
A másik pedig, ami bizonyítja ennek a törvénynek mindenféle álságosságát és azt, hogy a közszolgákat hogy akarják teljes bizonytalanságba, a kiszolgáltatottság irányába taszítani. Ön nagyon jól tudja, hogy a számítások szerint 15 ezer pedagógust akarnak elküldeni. Nagyon jól tudja, hogy az egészségügyben hány embert akarnak és fognak elküldeni, orvosokat, ápolókat és más egészségügyi dolgozókat. Nagyon jól tudja, hogy a szociális területen milyen leépítések várhatók a megszorítások után. Ezek után szeptember 1-jén be is vezetik ezt a törvényt. Nagyon jól tudja, mindezt azért, hogy az államnak olcsóbb legyen ez a bevezetés, és ezeket az embereket, ezeket a közszolgákat minél könnyebben és minél gyorsabban el lehessen bocsátani. Önök semmiféle garanciát nem vállaltak értük eddig sem, most meg végképp nem vállalnak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem