DR. KONDOROSI FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. KONDOROSI FERENC
DR. KONDOROSI FERENC igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Amint az már az expozéban elhangzott, a vállalkozókat sújtó körbetartozás nyomasztó problémát jelent a magyar gazdaságban. Ezért szükséges, hogy a javaslat szerinti törvénymódosításokkal mérséklődjön a jelenség, és szükség van arra is, hogy további intézkedések történjenek a körbetartozások enyhítésére.
Az előttünk levő tervezet alapvető koncepciója a hitelezői érdekek védelme, a vállalkozók, alvállalkozók szerződési pozíciójának megerősítése, a fizetési fegyelem megszilárdítása, valamint a közbeszerzési szerződések transzparenciájának előmozdítása. Az általános és részletes vita, valamint a bizottsági viták alapján örömmel állapítom meg, hogy a kezdeményezést az Országgyűlés alapvetően támogatja. Röviden szeretnék reflektálni a körbetartozással kapcsolatban felmerült, a tervezeten túlmutató általános kérdésekre és néhány konkrét javaslattal kapcsolatos észrevételre.
A benyújtott törvényjavaslat valóban az első lépés a körbetartozás mérséklésére. A tárca is úgy ítéli meg, hogy ez a javaslat szükséges, de nem elégséges, ahogy Végh Tibor képviselő úr is fogalmazott. Ezért is adtunk számot azokról a hosszú távú kormányzati elképzelésekről, amelyek 2007 második felében, valamint 2008-ban várnak megvalósításra. Ebben a körben említhető a bírósági végrehajtás szabályainak felülvizsgálata, az elektronikus fizetési meghagyásos eljárás bevezetésének vizsgálata, valamint az egységes közbeszerzési adatbázis megvalósítása is. A vitákban felmerült, hogy a körbetartozások felszámolásának leghatékonyabb eszköze a bírósági munka felgyorsítása volna. Ezen a területen is lépni szeretnénk. Jelenleg folyik a gazdasági perekkel kapcsolatos szabályozás felülvizsgálata, ami lehetővé teheti, hogy a gazdasági perek résztvevői gyorsabban és hatékonyabban érvényesíthessék igényeiket.
A törvényjavaslat előkészítése során fontos kérdés volt, hogy melyik jogterületeken avatkozzunk be a körbetartozások visszaszorítása érdekében. Óvakodtunk egy olyan megközelítéstől, amely a magánjogi viszonyokba átfogóan avatkozik be, ezért a Ptk. módosítását csak abban a körben javasoltuk, ahol tényleg szükséges a vállalkozói érdekvédelem erősítése. Úgy gondoltuk, hogy a közbeszerzések területén a közpénzfelhasználás miatt az állam jogosan támaszt bizonyos többletkövetelményeket a szerződések teljesítésével kapcsolatosan. Ezért döntöttünk úgy, hogy mind a szerződési feltételek, mind a teljesítés elismerése, mind az ellenszolgáltatás teljesítése tekintetében szigorítást javasolunk a hatályos közbeszerzési rendelkezésekben.
Szeretnék röviden rátérni a most előttünk levő törvényjavaslatra. A javaslat a csődtörvény módosításával megváltoztatja a felszámolási eljárás megindításának jogi feltételeit. Lehetővé teszi a rosszhiszemű és nem fizető adóssal szembeni fellépést úgy, hogy a mulasztást és késedelmi következményét az adósra terheli. Az új megoldás ugyanakkor nem hozza az adóst kiszolgáltatott helyzetbe, hiszen általa ismert követelésre vonatkozik.
(1.40)
Ugyanakkor nem zárja ki a gondatlan, ám jóhiszemű adósok visszaperlési jogát, valamint megköveteli a hitelezők aktív közreműködését is. Tekintettel arra, hogy amíg a követelés teljesítése egyszerűbb, olcsóbb módon megvalósítható, addig szükségtelen és gazdaságtalan a bíróság működésbe hozása, ezért a javaslat csak a szükséges esetben rendelkezik a bírósági útról.
A javaslatnak a közbeszerzési törvényt érintő módosításai egyrészt a vállalkozó, alvállalkozó szerződéses pozíciójának erősítésére irányulnak, másrészt a közbeszerzési szerződések nyilvánosságát hivatottak erősíteni.
Különösen fontosnak tartom azt a módosítást, amellyel bevezetésre kerül a teljesítés elismerésének, illetve az elismerés megtagadásának jogintézménye. Ez a jogintézmény ugyanis gátat szab annak a nemkívánatos ajánlatkérői magatartásnak, hogy a fizetés elhúzása vagy elkerülése érdekében a teljesítésigazolást az ajánlatkérő nem adja ki, amely nélkül a vállalkozó nem tud számlát benyújtani az elvégzett munkáról.
Az ajánlatkérő fizetési fegyelmének erősítése érdekében az ajánlatkérőnek hirdetményben kell megadnia, hogy mikor került sor az ellenszolgáltatás megfizetésére. Ezt az információt a honlappal rendelkező ajánlatkérőknek a honlapjukon is közzé kell tenniük. Ezzel a szerződéses láncolat tagjai is értesülnek az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontjáról.
Fontos pontja a javaslatnak az alvállalkozók szerződési pozíciójának erősítése és a gazdasági kiszolgáltatottságuk csökkentése is. Ennek érdekében az ajánlattevőnek vállalnia kell a jövőben, hogy az alvállalkozói szerződéseiben magára vonatkozó kötelezettségként érvényesíti a teljesítés elismerésére, az ellenszolgáltatás megfizetésére, továbbá a felelősségkorlátozásra, kamatkikötésre, valamint beszámításra vonatkozó törvényi rendelkezéseket.
Végezetül a javaslat a Ptk. módosításával törvényes jelzálogjogot kíván alapítani vállalkozási szerződés vállalkozója részére a szerződésből eredő díjkövetelés kielégítésére. A jelzálogjog a megrendelő tulajdonát képező és a vállalkozási szerződés végzésére szolgáló ingatlanon jönne létre. Természetesen a jelzálogjog mint biztosíték csak akkor érvényesíthető, ha azt az ingatlan-nyilvántartásba a vállalkozó bejegyezteti. Ezzel kapcsolatosan a tárca támogathatónak tartja azt a módosító javaslatot, amely a törvényes jelzálogjog tekintetében nem teszi lehetővé a felek eltérő megállapodását.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztában vagyunk azzal, hogy a szabályozás összetett, és figyelemmel kell kísérnünk, hogyan működik majd a gyakorlatban. Bízom abban, hogy a törvényjavaslat elfogadása fontos lépés lesz a körbetartozások visszaszorításában. Mindezekre tekintettel kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy szavazatával támogassa a törvényjavaslatot.
Köszönöm figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem