SZATMÁRY KRISTÓF

Teljes szövegű keresés

SZATMÁRY KRISTÓF
SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Úgy látszik, mégiscsak megérte itt maradni fél 2-ig, mert ezek szerint itt elég komoly nézeteltérések vannak. Én azt gondolom, hogy nem a gazdasági bizottságnak egy hirtelen felindulása eredményezte ezt a módosító indítványt, amit egyébként a gazdasági bizottság, amelynek én is tagja vagyok egyhangúlag támogatott. Sajnálom, hogy egyébként szocialista képviselőtársaim, akik egyébként ennek a törvényjavaslatnak a benyújtásában segédkeztek, nincsenek jelen, mert ők maguk nyújtották be ezt a javaslatot.
És egyébként már csak azért sem egy egyedi tévedés vagy fellángolás eredménye ez a törvényjavaslat, mert tudomásom szerint ennek a törvényjavaslatnak a benyújtását megelőzte körülbelül négy hónapos szakmai egyeztetés, amit részben az Igazságügyi Minisztérium folytatott le, és ezt az egész mai vitát, ha jól értem, már ezt az éjszakait, megspórolhattuk volna, mert ez a bizottsági módosító indítvány azért lett benyújtva tudomásom szerint, mert a szakmai szervezetekkel történt, véglegesen leegyeztetett szöveg, ami bekerült államigazgatási egyeztetésre, az az utolsó pillanatban módosítva lett két igen komoly ponton. Ez volt az egyik pont, amiben elég komoly szakmai egyeztetés volt az Építőipari Vállalkozások Szövetségén keresztül egészen a kamarákkal ennek a törvényjavaslatnak a kidolgozásában, és ezt a leegyeztetett szöveget változtatta meg az utolsó pillanatban… - igazából azt hiszem, ha jól értettem a bizottsági ülésen, valamilyen államtitkári értekezleten módosították. Ez az egyik paragrafusa.
Tehát ez a módosítás nem tesz mást, mint visszanyúl ahhoz az eredeti javaslathoz, ami a szakmai szervezetekkel egyeztetve lett. Ezért egyébként a rendeletről, amennyiben maradna a “ha a felek eltérően nem rendelkeznek” című rész, ismerve a vállalkozói világban meglévő erőkülönbségeket, bizonyos szerződő felek ennek kapcsán lényegében a jogalkotásnak az ingatlan jelzálogbejegyzésre vonatkozó részét teljesen kijátszanák, mert lényegében, ha a felek eltérően nem rendelkeznek, akkor a szerződésben ezt a részt teljesen módosítanák.
Még egy dologra viszont én felhívnám a figyelmet, ha már csak itt borzolnám a kedélyeket ilyenkor fél 2 után néhány perccel, hogy az én tudomásom szerint a gazdasági bizottság a holnapi napi ülésén egy újabb bizottsági módosítót fog benyújtani, ami ugyancsak, amint említettem, az eredeti, leegyeztetett szövegben, a 2. § (2) bekezdésére vonatkozna. Itt csak az előterjesztőnek az előzetes véleményére lennék kíváncsi, amely úgy szól, hogy “Ha az ajánlatkérő az ajánlati felhívást akkor teheti közzé, ha rendelkezik a szerződés teljesítését biztosító anyagi fedezettel vagy az arra vonatkozó biztosítékkal, vagy a teljesítés időpontjában az anyagi fedezet rendelkezésre áll.” Nem olvasom végig a paragrafus szövegét, tudjuk, hogy miről szól. Itt a központi költségvetési, önkormányzati szervek ajánlat-megrendeléséről szól a történet, hogy az a sok félbemaradt építkezés, ami egyébként a körbetartozások egyik, ha lehet mondani, manifesztált megnyilvánulása… - ne legyenek a jövőben ilyen helyzetek. Ennek a szabályozása, kérdezném, hogy ez végül is miért maradt ki a végleges törvényjavaslatból. Illetve itt fölhívom a figyelmet, hogy az én tudomásom szerint az ezzel kapcsolatos bizottsági módosító indítvány is a holnapi nap folyamán megszavazásra fog kerülni a bizottságban.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem