KATONA KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KATONA KÁLMÁN
KATONA KÁLMÁN, a környezetvédelmi bizottság előadója: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A környezetvédelmi bizottság megtárgyalta a villamosenergia-törvényt. Az első észrevételünk az volt, hogy stratégia nélkül egy ilyen súlyú törvényt nem illik a parlament elé terjeszteni. A másik, ami a törvényből számunkra kiderült, hogy amire a kormány vagy a tárca nem tudott válaszolni, oda azt írta, hogy külön jogszabályban fognak rendelkezni.
2001 óta, amikor úgy döntött a parlament, hogy a piacnyitás 2007-ben kell hogy bekövetkezzen, nem számoltunk azzal, hogy számos dolog nem fog megtörténni, itt elsősorban hálózatfejlesztésre gondolok, különösképpen a határt keresztező hálózati kapacitások nem fejlődésére. Aztán egy nagyon fontos tapasztalatot is megtanultunk, mégpedig azt, hogy a feljogosított fogyasztók jelentős része visszakéredzkedett a közüzemi körbe, tette ezt azért, mert ott olcsóbban jutott villamos energiához, áramhoz. Ezt is figyelembe kellett volna venni, amikor a nyitás időpontját meghatározzuk.
A törvény szerencsére nem rendelkezik a hosszú távú áramvásárlási szerződésekről, mert korábbi tervek voltak, amikor a törvény erejével akarta ezt felbontani. Ezt üdvözöljük.
Ugyanakkor arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a közüzemi szolgáltató, vagyis az egyetemes szolgáltatás, amely az ország minden pontján elérhető kell hogy legyen, ha jól értem, ez a regionális egyetemes szolgáltatók rendszere, akkor pedig a fogalommeghatározásban ezt össze kell hangolni.
Amire felhívom a figyelmet, az az, hogy az egyetemes szolgáltató, és örülök, hogy a fogyasztóvédelmet a miniszter úr a távközlési példával indokolta, hogy ott már így van, ugyanakkor arra is felhívom a figyelmet, hogy az egyetemes szolgáltató a távközlésben veszteséges. Tehát miután ott marad vissza, ő kötelező erővel és szabályozott árral dolgozik, előfordulhat, hogy extraprofitról volt szó, de veszteségről nem volt szó. Hogy honnan lesz ez finanszírozva, milyen módon, erről a törvény nem rendelkezik.
Mindezek ismeretében a környezetvédelmi bizottság a törvénytervezetet általános vitára nem tartotta alkalmasnak.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem