JAKAB ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

JAKAB ISTVÁN
JAKAB ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondoltam, hogy még a tegnapi nap folyamán jutok szóhoz. Nem panaszkodom a méltatlan körülményekre, szerettem volna még a tegnapi napon szólni, nem jött össze.
Nos, engedjék meg, hogy államtitkár úr szavaihoz hadd csatlakozzam: hatékonyabb, eredményesebb, költségtakarékosabb. Remek! Nagyon jól hangzik, nagyon kiváló. Biztosan így működik majd ez az új szervezet. Hiszen egy részvénytársaság így működik, mert ott egyszerűbbek a döntések, gyorsabbak, praktikusabbak, és egy-egy vezető hamar el tudja dönteni, hogy melyik a leginkább célravezető módszer. Csak a baj az, hogy az előbb említett, könyv szerinti értéken közel tízezer milliárdról, de ennek a többszörösét jelentő nemzeti vagyonról van szó, és az agráriusok szemszögéből nézve ez így, ahogy a tervezetben szerepel, elfogadhatatlan.
Nem véletlen az, hogy a mezőgazdasági bizottság nem fogadta el a törvényjavaslatot, elutasította azért, mert ez egyetlenegy agrárius számára sem lehet igazán elfogadható. Miért? Azért, mert ez azon túl, hogy a jelentős nemzeti vagyont kitevő termőföldről szól, 1 millió 470 ezer hektár termőföldről szól többek között, számunkra nagyon meglepő, hogy itt mindenki az értékesítésre gondolt. Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Államtitkár Úr! Itt nem csupán az értékesítésről van szó. Az nagyon szomorú lenne, ha a törvényjavaslat, legalábbis a jogalkotó elsősorban arra gondolt volna, hogy hogyan lehet ezt a földet nagyon gyorsan értékesíteni, és ebből jelentős árbevételre szert tenni. Erre mi még gondolni sem akarunk, habár megvan a veszélye.
Szeretném felhívni a figyelmüket azon apró tényre, hogy önök mondják folyamatosan, hogy a versenyképesség mennyire fontos számunkra. Ha megnézik ma a magyar birtokszerkezetet, mit látnak? Szétaprózott. Nem az egyes gazda kezében lévő termőföld nagyságával van baj, mert az esetenként jelentős mértékben meghaladja az Európai Unió átlagát. A parcellaméretekkel van baj, tisztelt képviselőtársaim, ezeket pedig össze kell rendezni, hogy hatékonyabb, eredményesebben művelhető birtoktestek alakuljanak ki. Nos, ha ezeket a ma még az állam tulajdonában lévő termőföldeket értékesítik, akkor mégis honnan gondolják, hogy a birtokrendezéshez lesz majd cserealap?
(0.10)
Honnan gondolják, hogy esetleg az adott településeken lesz lehetősége a gazdáknak, hisz ebben a teremben tegnap reggel Font Sándor úrtól hallottuk, ugye, hogy birtokrendezéshez szükség van csereföldre, csereföldalapra, és ha azt mondjuk, hogy a nagyüzemekben, nagygazdaságokban van 150 ezer alkalmazott, akkor van 200 ezer önfoglalkoztató gazdálkodó, akinek esetleg még vannak alkalmazottai. Tehát számunkra fontos, hogy működőképes, hatékony gazdaságok jöjjenek létre. Ha a Nemzeti Földalapot beolvasztják a Nemzeti Vagyongazdálkodási Rt.-be, és az a szabályrendszer, amit terveznek, működni kezd, akkor reményünk sem lehet, hogy itt az agráriusoknak beleszólási lehetősége van.
Ez a törvény nem szól másról, mint arról, hogy az agrárminisztert, akit egyébként nagyon tisztelek, gyámság alá helyezik. A héttagú testületben egyetlenegy képviselőt delegálhat az agrárminiszter, egyet. Azt gondolom, hogy az agráriusok ettől talán többet érdemelnek, és talán fontosabb az a vagyonérték, annak hatékony működtetése, mint az, hogy az agárminiszter ebbe bele sem szólhat. De ha az agrárminisztert gyámság alá helyezik, akkor tulajdonképpen a birtokpolitikát ki alakítja, kik alakítják? Egy részvénytársaság vezérigazgatója, akinek olyan jogosítványokat adnak, hogy 500 millió forintig dönthet? Egyszerűen ledöbbentő, és bizony ezekre a kérdésekre nem kaptunk sem a bizottságban választ, sem azóta az egyeztetések során.
Van egy másik apró kérdés: tulajdonképpen, ha nagyon szigorúan vesszük, a hiteles, hatályos nyilvántartási adatokat biztosítani kell. A tulajdonosi jog gyakorlója innentől kezdve a Nemzeti Vagyongazdálkodási Rt. lesz. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet nevére kiállított tulajdoni lapok majd átírásra kerülnek? Nagyon jól tudjuk, hogyan működnek, mekkora ügyhátralékban vannak a földhivatalok. Tessék mondani, ha annak idején nem volt a másfél millió hektár osztatlan közös tulajdonban lévő termőföld esetében arra lehetőség, hogy a megfelelő forrást - pedig ennek a törvényi alapja megvan - biztosítsák, akkor most milyen alapon gondolják, hogy erre lesz megfelelő forrás? Azt gondolom, hogy sem szabad kapacitás, sem megfelelő forrás erre nem lesz.
Visszatérve a döntésekre, a földügyekre, az NFA-val kapcsolatos dilemmákra: nos, mi úgy ítéljük meg, valamennyi agrárius, hogy a Nemzeti Földalap ott maradjon, ahol eddig volt, és azt a transzparenciát biztosítsák, ami eddig megvolt, ugyanis eddig is elég sok indulatot váltott ki egy-egy földrészlet értékesítése. Most, ha ezt ezen rendszer keretében határozzák meg, hogy milyen formában legyen a földértékesítés, innentől kezdve, azt gondolom, hogy a gyanakvás még inkább érzékelhető lesz minden szektor részéről.
Tehát önállóan a Nemzeti Földalap eddig is tudott működni, ezután is tud működni. A termőföld egy speciális tulajdon, sem irodaházakkal, sem egyéb állami vagyontárgyakkal ezt összevetni nem lehet. Az pedig, hogy most kap egy látszatönállóságot, és a későbbiek során a döntési mechanizmus kapcsán majd lehet, hogy látszatra úgy tűnik, hogy az agráriusok befolyásolják a döntéseket, nem hisszük el, nem fogadjuk el, mert az agráriusoknak ebbe beleszólási lehetősége, ha ez a törvény hatályba lép, nem lesz. Nem véletlen a tiltakozás, nem véletlen a szembenállás.
Egyébként meg kell jegyezzem, hogy már most ismertek azok a földértékesítési trükkök, amikről azt gondolom, célszerű lesz érdemben a későbbiek során is beszélni, hogy hogyan lehet nyilvános pályázatokat követően, majd zárt, meghívásos pályázatok kapcsán a termőföldet értékesíteni.
Szeretném államtitkár úr figyelmét felhívni, hogy azon túl, hogy a föld egy különleges vagyontárgy, azon túl az a 150-200 ezer család, aki ebből akar megélni és a földbirtokait kiegészíteni, és azt hatékonyan működtetni, neki nincs más lehetősége, neki nincs hova hátrálnia, tehát ők mindent elkövetnek azért, hogy ezt a földet meg tudják tartani.
Még egyszer ismételten kérjük, hogy a Nemzeti Földalapot ne akarják ebbe a rendszerbe bevonni. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem