VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Idézettel hadd kezdjem: “A kapitalizmus kialakult magyarországi rendszere tévút és zsákutca. Magyarországon a rendszerváltás mélyreható társadalmi megosztottságot idézett elő. A tőkeérdek minden más érdeket maga alá gyűrt, a társadalmi javak és esélyek eloszlása szélsőségesen egyenlőtlen. Jóllehet a rendszerváltás a társadalom középosztályosodását ígérte, az új világban sokak számára még az elemi létfeltételek sem biztosítottak. A gyenge és atomizált nemzeti tőke, a közösségi szervezetek hiánya, az állami tulajdon megszüntetése kiszolgáltatottá tette a magyar gazdaságot és bizonytalanná eltartóképességét. A foglalkoztatásból kiesett nagy tömegeknek nemcsak általában nincs esélyegyenlőségük, hanem még arra sincs esélyük, hogy a gazdasági folyamatokba bekapcsolódjanak. Az állam jelenleg nemhogy túl nagy, de éppenséggel funkcionálisan túl kicsi és főként túl gyenge.” És így tovább, eddig talán az idézet, Podolák képviselő úr már tudja, hogy honnan idéztem, igen, az MSZP társadalompolitikai tagozatának 2007. február 17-i ülésének a dokumentumát idéztem. Ezt az állásfoglalást fogadta el nemcsak az MSZP ott jelen lévő jó néhány képviselője, hanem a szociális kerekasztal, a Húsipari Dolgozók Szakszervezete, a Vasút-egészségügyi Dolgozók Szakszervezete és így tovább, és így tovább, nem mondom el, elég sok társadalmi szervezet.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak azért idéztem ezt a dokumentumot, mert itt valóban alapkérdésekről van szó. És ahhoz képest, hogy alapkérdésekről van szó, meg kell mondanom, hogy teljesen méltatlan körülmények között kerül sor erre a parlamenti vitára. A Fidesz frakciója kérte, hogy lehetőség szerint a nyilvánosság előtt folytassuk le ezt a vitát. Önök biztosítják a nyilvánosságot, este, éjjel 3/4 11-kor lehetőség van arra, hogy körülbelül - nem tudom, hogy a rádió hallgatói vagy az interneten hányan követik a parlamenti vitát - olyan ezres nagyságban tudjunk ezekről a kérdésekről eszmét cserélni.
(22.50)
Persze azt kell mondanom, hogy a kormányoldal elmúlt ötéves gyakorlatát ismerve erre önöknek minden alapjuk megvan, hogy minél inkább eldugják ezt a vitát. Nyilván a rossz lelkiismeret, a bűntudat diktálja azt, hogy erről a kérdésről nem szabad széles tömegek előtt beszélni, még akkor sem, ha egyébként saját képviselőik - mondom, az MSZP társadalompolitikai vagy nem tudom, milyen tagozata - is egyébként ezekben a kérdésekben (Göndör István közbeszól.) eléggé sarkos álláspontot fogalmaz meg.
Mindenekelőtt azt kell leszögeznem, hogy a privatizáció elmúlt húszéves folyamata nehezen lett volna elkerülhető. Nyilván a rendszerváltozás egyik nagy stratégiai célkitűzése volt, hogy piacgazdaság jöjjön létre, és piacgazdaság nem működhet úgy, hogy domináns az állami tulajdon, és mellette marginális a magántulajdon. Szükség volt arra, hogy ezek a tulajdonviszonyok megváltozzanak, megforduljanak.
Más kérdés persze az, hogy lehetett-e volna más úton elindulni, és lehetett-e volna más eredményeket elérni. Egyre inkább úgy látom én magam is, hogy igen, valószínűleg Magyarország talán részben egy zsákutcás fejlődés miatt, részben pedig kényszerpályákon haladva nem tudott más utat bejárni a privatizáció tekintetében, ellentétben, mondjuk, Szlovákiával vagy Csehországgal vagy más országokkal, és ennek persze megvan a maga társadalmi következménye is. Nézzük meg, a kuponos privatizáció, ahol mindenki valamilyen tulajdonhoz azért hozzá tudott jutni, mondjuk, Csehországban, az vajon politikai-társadalmi szempontból nem legitimálta-e jobban az ottani rendszerváltozást, mint Magyarországon, ahol az emberek nagy része úgy érezte, hogy a privatizáció csak arra volt jó, hogy őt kisemmizzék, és csak arra volt jó, hogy egyébként politika-, hatalomfüggő korrupció valósuljon meg, főleg ’87-90 között, amikor az úgynevezett spontán privatizáció az MSZP elődpártjánál, az MSZMP-nél megtörtént.
Tehát ebből a szempontból ezek a kérdések messzire vezetnének. Nyilván a rendelkezésemre álló tíz perc alatt örülök, ha a törvényről el tudom mondani a véleményem. De csak azért szerettem volna ezt megjegyezni, hogy legalább jegyzőkönyvi nyoma maradjon annak, hogy az állami vagyon, a privatizáció kérdéséről lehetne egyszer egyébként normálisan a Parlament falai között is vitatkozni, ha a tisztelt kormánypártok ehhez partnerek lennének.
Rá is térnék inkább a törvényjavaslatra, hiszen itt is van épp elég gond, és itt is van épp elég megváltoztatnivaló. Először is hadd kezdjem azzal, hogy a törvényjavaslat alapján világosan látszik, hogy még mindig nem döntötték el, hogy miért is akarnak privatizálni, tehát miért is van erre szükség. Nem ért még véget a ’87-ben, ’90-ben megkezdett folyamat - én most megint azt hallom Podolák képviselő úrtól is, hogy ez már véget ért, már le kell zárni, de már két évvel ezelőtt is ezt hallottam Hiller elnök úrtól. Tehát, hogy azért kell privatizálni még, mert még mindig túl sok az állami tulajdon, vagy pedig csak azért kell privatizálni, mert az önök klasszikus mondatai szerint az állam rossz tulajdonos, a magántulajdonos meg jó tulajdonos.
Ezek az állítások szerintem az elmúlt évszázadban, mármint a XX. évszázadban számtalan alkalommal megdőltek. Ha az önök logikája mentén haladnánk, akkor azt tudnám mondani, hogy akkor a rendőrséget is tessék privatizálni. Van épp elég őrző-védő cég, ki kell írni pályázatot, aztán el lehet adni. Majd a magántulajdon jó tulajdon lesz, a közösségi tulajdon meg rossz tulajdon lesz. Ez szerintem egy teljesen téves felfogás, ez nem lehet magyarázat arra, hogy miért akarnak még mindig állami tulajdont eladni. Arról most nem beszélek, hogy Magyarország a privatizációt tekintve és az állami magántulajdon arányát tekintve jó néhány korábban már európai uniós taggá vált országot megelőz.
Lehet szempont a bevétel. Azt kell mondanom, hogy persze látjuk, hogy az államkassza milyen állapotban van, de bocsánat, az elmúlt négy esztendőben 1400 milliárd forintnyi privatizációs bevételre tettek szert. Segített ez abban, hogy a magyar gazdaság jobb pályán haladjon? Katasztrofális állapotok vannak, azt kell mondanom. Az államadósságot megduplázták öt év alatt: 8200 milliárd forintról most már 15 200 milliárd forintnál tart az államadósság aránya. Ha még nem adták volna el ezt az állami vagyont, amiről az előbb beszéltem a kisebbségi véleményben, még magasabb lenne ez az összeg. Jobb lett ettől a gazdaságunk? Jobb lett ettől a gazdasági teljesítményünk? Dehogy lett jobb! Éltanulóból sereghajtóvá váltunk, és azt látom, hogy miközben Szlovéniában, mondjuk, az ottani Matávot, telefontársaságot nem adták el, továbbra is állami tulajdonban van, Szlovénia már euróval fizet január 1-jével. 2002-ben még ott tartottunk, hogy Szlovéniánál jobb eredményeink és jobb mutatóink voltak. Most, 2007-ben ott tartunk, hogy Magyarországon már reménytelen megmondani az időpontját is az euró bevezetésének, Szlovéniában meg azzal fizetnek. Tehát az kell mondanom, hogy még mindig nem mondták meg világosan, hogy miért is akarnak még privatizálni.
Itt van egy elég impozáns lista, ami most újra csökkenti a tartósan állami tulajdonban lévő vagyontárgyak számát. 78 ilyen volt, most ebből teljesen önkényesen 37-et kivesznek, és 41-re csökkentik ezt a számot: Szerencsejáték Rt., Regionális Fejlesztési Holding Zrt., Állami Autópálya Kezelő Zrt., a Budapest Airport Zrt. negyede, a Villamos Művek negyede, a Posta negyede, Sportlétesítmények Vállalat Zrt. háromnegyede, Tokaj Kereskedőház, Nemzeti Tankönyvkiadó negyede, Herendi Porcelánmanufaktúra és így tovább, és így tovább. Ezeket nyilván azért veszik ki ebből a körből, mert el szeretnék adni. Különben miért vennék ki? Kedves Podolák képviselő úr, azért ismerjék el, megint arra készülnek, hogy még valamit el tudjanak adni.
Megjegyzem egyébként, hogy miközben korábban azzal érveltek, például a Nemzeti Tankönyvkiadónál, aminél az a példátlan helyzet állt elő - ilyet nem is ismert talán a történelem sem -, hogy a legkevesebbet ajánló vitte el végül a céget, mert a többit kizárták; korábban azt mondták, hogy azért kell a 25 százalékot megtartani, mert az államnak ott kell lennie ebben a stratégiai dologban, a tankönyvkiadás egy fontos nemzeti ügy. Akkor most miért akarják eladni?
Vagy miért akarják, mondjuk, értékesíteni az Eximbank, a Mehib meg az ITD Hungary a tulajdonrészeit? Bocsánat, de hát valamilyen közösségi fejlesztési célra jöttek létre ezek a cégek, ezek valamilyen állami gazdaságpolitikai stratégiát kéne hogy megvalósítsanak. Önök most ezeket eladják? Hát bocsánat, de ezek a cégek nem profitkörülmények között működnek. Ezeknek nem az volt a feladata, ezek teljesen más szempont alapján jöttek létre. Ha ezeket önök értékesíteni akarják, akkor azt tudom mondani, hogy itt nincs gazdaságpolitikai stratégia, itt nincs koncepcionális gondolkodás.
Ugyanezt tapasztalom a többi cégnél is, nyilván ezekre majd még két percben ki fogok térni, de egy mondat még talán a tanácsra, mert arra hátha lesz időm. A gazdasági miniszter, ha jól emlékszem, a kancelláriaminiszter… (Jelzésre:) Nem? (Podolák György: Három! - Tátrai Miklós: Pénzügyminiszter!) Bocsánat, három miniszter, igen, elnézést. De nem is ez a mondandóm lényege, hanem vannak olyan vagyontárgyak, amelyek egyik miniszterhez sem delegálhatók, mondjuk, a honvédségi ingatlanok vagy a sportingatlanok. Ezekről ki fog dönteni? Valóban azt gondolják, hogy ez a tanács ezekkel a delegált személyekkel képes majd ezt a teljes vagyonportfóoliót kezelni és döntéseket meghozni?
Sajnos, lejárt az időm, de két percben majd még folytatni fogom, elnök úr. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
