KATONA KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KATONA KÁLMÁN
KATONA KÁLMÁN (MDF): Köszönöm szépen. A jegyzőkönyv kedvéért azt szeretném elmondani, hogy a villamosenergia-törvény tárgyalásához hasonlóan a gazdasági miniszter és az államtitkára nincs jelen a vitán, ami, azt gondolom, most már tényleg jelzésértékű, a képviselők semmibevételéről szól. Hogy képviselve van valamilyen módon vagy nincs, és hogy a minisztérium munkatársa itt van, azt gondolom, ezt nem enyhíti.
A másik: teljesen egyetértek Göndör képviselő úrral. Meg kell csinálni a használatarányos díjfizetés rendszerét, de ez nem erről szól. Ez a 3,5 tonna megengedett össztömeget meghaladó járművekről szól, valamint egy darab négysoros bekezdésben említi, hogy ez a cél.
(22.00)
Hogy lehet így dönteni? Azonkívül egy közbeszerzési pályázatot úgy ír ki, hogy sem a technológiát nem ismerteti, sem a célt nem ismerteti, sem a módszert, semmit nem, csak egy összeget, valamilyen rejtélyes módon 69,3 milliárdot, nem 70-et. Mondhatna ezzel az erővel százat is, nem mond, hanem 69,3-at. Ennek nyilván oka van. Nyilván azok a lassú informatikusok ilyen drágán dolgoznak, ilyen módon én azt gondolom, hogy a szocialista frakciónak is megalázó egy ilyen előterjesztést elfogadni. Ha önök vagy ti is ezzel a 3 oldalas előterjesztéssel dolgoztok, akkor azt kell mondanom, hogy ez az MDF-, a Fidesz- , a KDNP- és a szocialista frakció semmibevételét is jelenti.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem