DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat a magyar jogrendszert teljesen új alapokra helyezi. Látszólag éppúgy, mint a tavaly elfogadott 2006. évi CXIX. törvény esetében, csupán egy technikai változtatássorozattal állunk szemben, egy technikai deregulációt hajtunk végre. Valójában azonban a jogrendszert megtisztítjuk mindazoktól a jogszabályoktól, amelyek már nem hatályosak ténylegesen, formailag azonban azok maradtak, és csupán azokat a jogi normákat tartjuk meg a jogrendben, amelyek ténylegesen érvényesülhetnek, amelyek ténylegesen joghatást válthatnak ki.
Az államtitkári expozéban már elhangzott az az alapvető elv, amin ez a törvényjavaslat alapul. E törvényjavaslatnak az alapzatát az a jogelv alkotja, hogy a módosító, az átmeneti, illetőleg a hatályon kívül helyező rendelkezések amikor a funkciójukat már betöltötték, kiiktathatók a jogrendszerből, hiszen azok a változtatások, amelyeket végrehajtottak, az alapjogszabályokba már beépültek. Ez az az alapelv tehát, amin maga a törvényjavaslat alapul. Ilyen elvet korábban a deregulációs törvények sem tartalmaztak.
Voltak ugyan kísérletek a régebbi időszakokban is, hogy átfogó jogtisztítást hajtsanak végre, igazából azonban csak az Alkotmánybíróság ma már említett 4/2006. határozata teremtette meg a biztos elvi alapokat ahhoz, hogy egyáltalán a jogrendszer átalakításához, megtisztításához ezt az eszközt alkalmazni lehessen.
De miért is szükséges ez a változtatás? Döntően azért, mert - miként erre az államtitkári expozé is utalt - ma egyszerűen lehetetlen megmondani, hogy formailag mely jogi normák vannak hatályban. Ennek az az oka, hogy akár lezajlottak rendszerváltások, akár egy adott rendszeren belül zajlott a jogrendszer átalakulása, nem történt meg vagy csak nagyon rendszertelenül a már ténylegesen hatályukat vesztett jogi normák hatályon kívül helyezése.
Talán meglepő, de Magyarországon először a hatályon kívül helyezéssel kapcsolatos pontos jogi szabályozás csak 1987-ben született meg. Az 1987. évi XI. törvény 13. §-a mondja ki azt, hogy egy jogszabály akkor veszti a hatályát, ha egy másik jogszabály hatályon kívül helyezi, vagy ha maga az érintett jogszabályban megállapított határidő lejár. Ezt megelőzően a jogalkotással kapcsolatosan, illetőleg a jogszabályok kihirdetésével kapcsolatosan született jogi normák, például az 1974. évi 24. törvényerejű rendelet vagy ezt megelőzően az 1954. évi 26. törvényerejű rendelet csupán azt mondta ki, hogy hogyan kell egy jogszabályt hatályba léptetni. De nemcsak az 1945 utáni, hanem az azt megelőző időszakra is ez volt a jellemző, sőt akkor még ilyen normák sem léteztek. Ennek következtében olyan fura helyzetek állhatnak elő, hogy például 1905-ben, az úgynevezett nemzeti ellenállás időszakában ebben a Házban a nemzeti ellenállást egy Ulászló korabeli törvényre alapozták, az 1504. évi I. törvénycikk 5. és 6. §-ára, és ezt megtehették, mert az 1867 után született normák, amelyek a közadók kezeléséről szóltak, nem helyezték hatályon kívül azt a törvénycikket, amely bizonyos esetekben megtiltja az önkéntesen befizetett adóknak a központ felé történő továbbítását.
De a hatályos jogrendszer megtisztításának a hiánya vezethetett ahhoz is, hogy amikor 1920-ban az I. törvénycikkel a kormányzói tisztséget felállították, akkor hivatkozási alapul az 1446. évi I., VII., VIII. és IX. törvénycikk szolgált. Az az elv érvényesült, hogy lex posterior derogat priori. De hogy mi az, ami ténylegesen változik, ezt nem lehetett számos esetben megtudni. A választási törvényeket hoznám fel példaként, amikor az 1918. évi XVII. törvénycikkel, a Vázsonyi-féle reformjavaslattal valamelyest demokratizálódott a választójog; akkor csak azt mondta ki ez a törvénycikk, hogy mindazok a törvényi rendelkezések, amelyek ezzel ellentétesek, hatályukat vesztik, de nem derült ki, hogy melyek ezek a törvényi rendelkezések.
(1.00)
Ebből aztán az a helyzet következett, hogy 1925-ben, amikor megalkották a választójogról a következő, az 1925. évi XXVI. számú törvénycikket, akkor mondták ki, hogy például hatályukat vesztik az 1871. évi XXXIII. törvénycikk rendelkezései, miközben már több választást bonyolítottak le, így 1920-ban és '22-ben, egészen más jogszabályok alapján. Ily módon tehát olyan helyzet állt elő, amire már az államtitkári expozé, illetőleg a törvényjavaslat indokolása is utalt, hogy lehetetlen megmondani azt, hogy ma tulajdonképpen melyek a hatályos jogszabályok, és melyek azok, amelyek már nemcsak tartalmilag, hanem formailag is érvényüket vesztették.
Ezért rendkívül hasznos, rendkívül célravezető az a megoldás, amely nem azt keresi, hogy melyek azok a jogszabályok, amelyek hatályon kívül helyezendők, hanem kizárólag abból az elvből indul ki, hogy melyek azok a jogszabályok, amelyek hatályban maradhatnak az 1989. október 23-a előtti időszakból. Ha megnézzük a mellékletet, amely a hatályban maradó törvényeket és törvényerejű rendeleteket tartalmazza, megállapíthatjuk, hogy a dualizmus korából 26 törvénycikk marad hatályban, a két világháború közötti időszakból 76 törvénycikk, az 1945-89 közötti időszakból pedig 35 törvénycikk, illetőleg törvény. Ha megnézzük, hogy mi a tárgya ezeknek a törvényi szintű normáknak, akkor megállapíthatjuk, hogy a dualizmus kori 26 törvénycikkből 22 nemzetközi szerződés, a két világháború közötti 76 törvénycikkből 75 az, és az 1945-89 közöttieknél is 13 olyan törvényi szintű jogszabályt találunk, amelyek nemzetközi szerződést cikkelyeznek be. A hatályban maradó 320 törvényerejű rendelet túlnyomó többsége szintén nemzetközi szerződést tartalmaz.
Ez egyben azt is világosan mutatja, hogy az állam jogi szabályozottságának a legtartósabb elemei a nemzetközi szerződések, még akkor is, ha egyesek címük, tárgyuk alapján ma már túlhaladottnak tűnnek. Egyetlen példát mondanék. Van a mellékletben például egy magyar-afgán barátsági szerződés, amellyel kapcsolatosan el lehetne gondolkodni, hogy egyáltalán szükséges-e a mai viszonyok között, amikor egyébként Afganisztánban segítséget nyújtunk az újjáépítéshez, ennek a törvénycikknek a hatályban tartása, és kiderül, hogy szükséges, mert ez volt az a törvénycikk, amely alapján Magyarország - akkor még a Magyar Királyság - és az akkor még szintén királyság államformájú Afganisztán diplomáciai kapcsolatot létesített.
Azt is világosan látnunk kell, hogy ez a törvényjavaslat nemcsak a törvényi szintű, hanem az az alatti jogszabályok megtisztítása terén is döntő lépést tesz. Felhatalmazást kap a kormány arra, hogy a kormány, illetve jogelődjei, illetőleg a kormány és jogelődjei tagjai által kiadott rendeletek esetében ugyanezt a módszert alkalmazzuk. Tehát egy külön jogszabályban soroljuk fel azokat a kormányrendeleteket, illetőleg miniszteri rendeleteket, amelyek hatályban maradnak. Azok a jogszabályok pedig, amelyek ez alatt szerepelnek a jogforrási hierarchiában, illetőleg amelyek az állami irányítás egyéb jogi eszközei körébe tartoznak, ha 1989. október 23-a előtt keletkeztek, teljes egyértelműséggel hatályukat vesztik.
Ezzel a deregulációs törvényjavaslattal a magyar alkotmányos rend teljesen új alapokra helyeződik, mint ezt a hozzászólásom elején már mondtam, mert túlnyomó többségben csak azon normák maradnak hatályban, amelyek a ma hatályos alkotmány szövegének és szellemének megfelelnek. Az összes többi az előbb említett kivételektől eltekintve kikerül a jogrendből.
Köszönöm a figyelmüket.
