DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY
DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A most elhangzott beszéd egyértelműen mutatja, hogy akármilyen törvényjavaslat is kerül az Országgyűlés elé, csak és kizárólag a kormánnyal szembeni és sokszor teljesen megalapozatlan támadások hangzanak el az ellenzék részéről. Azért fogalmazok így, mert ez a törvényjavaslat nem erről szól. Mindaz, amit Hende képviselőtársam elmondott, egyáltalán nem kapcsolódott a tárgyhoz. Felszólalása ennek következtében házszabályellenes volt.
Azonban lehetetlen az, hogy egy ilyen felszólalásra ne reagáljon a kormányzati oldal. Először is, 1989. október 23-a nem egy erkölcsi pont, nem egy erkölcsi választóvonal, hanem egy átfogó alkotmányrevízió napja. Jelen pillanatban nem a magyar társadalom erkölcsi állapotáról tárgyalunk, hanem arról, hogy egy átfogó alaptörvényi revízió nyomán milyen változtatásokat szükséges magában a jogrendben végrehajtani. De nem feledkezhetünk el arról sem, hogy mi előzte meg 1989. október 23-át. Megelőzte egy megegyezés a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon, ahol nem arról volt szó, hogy elsöpörjük a tárgyalófelet, hanem arról volt szó, hogy megegyezünk, és kialakítjuk azokat a szabályokat, amelyek alapján a magyar állam politikai berendezkedése a továbbiakban működni fog.
Ha valakinek az volt az elképzelése, hogy el akarja söpörni az ellenfeleit, annak nem lett volna szabad a tárgyalóasztalhoz leülni; annak egészen mást kellett volna tennie. Azt kellett volna tennie, amit ma egyesek nemzeti felkelés címén az utcákon, tereken művelnek. De akkor ez fel sem merült, akkor mindenki a békés átmenetről beszélt. Nem arról beszélt, hogy az ellenfelemet az agyagba döngölöm, még ha el is hangzott egyszer egy ilyen mondat, hanem arról, hogy a hatalomról a választások fognak dönteni. Nem tehetünk arról, hogy az igen tisztelt fideszes képviselőtársam számára a választásokon megszerzett, illetőleg megőrzött hatalom nem tűnik legitimnek, és olyan elképzeléseket fogalmaz meg, amelyek teljes mértékben ellentétesek a demokratikus jogállam alapelveivel és követelményeivel.
De ha megnézzük, hogy mi a helyzet valójában gazdasági téren, mert ilyen példákat is felhozott az államadóssággal kapcsolatban, akkor nem feledhetjük el azt, hogy 1990-ben valóban hallatlanul magas volt a magyar adósságállomány, a nettó adósságállomány 11 milliárd dollárt tett ki. Mennyi volt 1994-ben a nettó adósságállomány? 21 milliárd dollár, tehát majdnem megkétszereződött, egyébként egy gazdasági automatizmus következtében. Ez a gazdasági automatizmus az adott politikai kormányzat színezetétől függetlenül működött, ennek az adósságállománynak a ledolgozása, ami majdnem megkétszerezése volt az 1990 előttinek, az 1994-98 közötti korszaknak volt az eredménye.
Abban a pillanatban, ahogy a megszorító politika véget ért, és megtörtént az adósságállomány egy jelentős részének ledolgozása, és megindult egyfajta gazdasági növekedés, akkor az adósságállomány már a Fidesz-kormány alatt erőteljesen növekedni kezdett. Jelenleg valóban ez rendkívül magas, de meg kell jegyeznem, hogy vannak olyan európai uniós tagállamok, amelyek amúgy gazdaságilag nincsenek rossz állapotban, de a GDP-arányos államadósságuk jóval magasabb. Ilyen például Belgium és Olaszország. Belgiumban a GDP 106 százalékát teszi ki az államadósság, de Belgiumnak olyan a helyzete a világgazdasági rendszerben, hogy ez az ország számára nem jelent olyan problémát, mint számunkra a jóval alacsonyabb szint.
Ami az Ausztriával kapcsolatos összehasonlítást és egybevetést illeti, valóban voltak olyan naiv emberek, a Magyar Szocialista Pártban is voltak, például Pozsgay Imre, akik arra gondoltak, hogy egy rendszerváltástól 5-6 év alatt utol lehet érni Ausztriát. De akik ilyeneket állítottak, azok nem nézték meg a magyar gazdaságnak az elmúlt 100-150 éves és nemcsak 1945 utáni történetét. Ha megnézzük a gazdaságtörténeti irodalmat, akkor világosan láthatjuk, hogy az 1850-es évek végén, már amennyire az akkori statisztikai adatok ilyen összevetést lehetővé tesznek megbízhatóságukat figyelembe véve, Magyarország az európai átlag 60 százalékán volt. Egy Paul Bairoch nevezetű svájci francia gazdaságtörténész mutatta ezt ki. És ha megnézzük, hogy 2004-2005-ben hol állt Magyarország, akkor azt látjuk, hogy az európai uniós átlag 61 százalékán.
Tehát van egy hosszú távú trend, ami egyébként rendszerektől független. Az kétségtelenül igaz, hogy 1989 és '99 között egy nagyon komoly, úgynevezett transzformációs válság zajlott le Magyarországon, ami nemcsak kormányoktól független volt, mert az MDF-kormány alatt a GDP csaknem 20 százalékkal csökkent, utána növekedni kezdett. Nem olyan ütemben, mint ahogy ezt sokan feltételezték, Magyarország, mint említettem, 1999-ben érte el a '89-es szintet az egy főre jutó GDP-ben, a reálbérekben pedig csak 2001-2002-ben érte el az 1989-es szintet. De természetesen ennek már egészen más volt a megoszlása. Ezért nem lehet a politikai oldalak egyikét sem felelőssé tenni, én sem azt vetem fel, hogy az MDF-kormány tragikus politikája vezetett oda, hogy majdnem 20 százalékkal esett vissza a GDP, hanem ez a transzformációs válságnak volt a lényege.
Tehát mindig mindent reálisan kell megközelítenünk. Vádbeszédeket persze konkrét ügyekben is el lehet mondani, de ameddig nem tudjuk pontosan azt, hogy például mi történt a rendőrségi erőszaktétel terén Zsanett-ügyben, amíg nincsenek pontos bizonyítékaink, addig ne hozzuk ezt fel példának a parlamentben. A kormány egyébként nagyon határozottan cselekedett, a miniszterelnök menesztette a budapesti rendőrfőkapitányt, az országos rendőrfőkapitányt, sőt még az igazságügyi és rendészeti miniszter is lemondásra kényszerült. Ezt követelte egyébként a Fidesz. Abban a pillanatban, hogy ezek a lemondások, illetőleg leváltások megtörténtek, már újabb követelések hangzottak el.
Csak akkor lehet normális jogrendet működtetni, ha a politikai felek között konszenzus van. Valóban igaz az, hogy kell egy plusz is a jogrendben, az írott normák tisztába tételén, hatálytalanítások megvalósításán és egyebeken túlmenően; az szükséges, hogy a politikai felek egymást kölcsönösen elismerjék legitimnek. Ennek hiányában semmilyen demokratikus jogrend nem tud működni.
Köszönöm a figyelmet.
