WINKFEIN CSABA

Teljes szövegű keresés

WINKFEIN CSABA
WINKFEIN CSABA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma, június 5-én van a szenvedélyek napja. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megtartották a Szenvedélyek napja című rendezvényt Budapesten. A program jó példa arra, hogy mennyire összetett és sok szempontból összefüggő problémacsomagként szükséges tekintenünk a napjaink kihívásaként megjelenő új, illetve a régmúltban is ismert szenvedélyproblémák, például a drog-, alkoholfogyasztás, dohányzás, illetve egyéb függőséget kiváltható szenvedélyek kérdéskörére.
A szenvedélyek napján című rendezvényen folyamatosan növekszik azoknak a jelenségeknek, témáknak a köre, amelyek hatással vannak a fiatalok életpályájára. Az elmúlt években, illetve idén is sokat foglalkoztak a szakemberek, a résztvevők a drog, az alkohol, a dohányzás problémái mellett például a táplálkozási kérdésekkel, a játékszenvedély vagy az internetfüggőség tárgykörével. Az évek óta sok érdeklődőt vonzó rendezvény elsősorban a függőségekkel kapcsolatos prevencióra helyezi a hangsúlyt. Fontosnak tartom, hogy a kormányzat évek óta kiemelten támogatja ezeket a programokat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Igen sajnálatos, hogy egyre több káros hatás jelenik meg, és válik a fiatalok életstílusának jellemzőjévé. Az viszont pozitív, hogy egyre több hiteles adattal rendelkezünk, ami lehetővé teszi a helyzet objektív értékelését, ezzel együtt a hatékonyabb felkészülést a probléma kezelésére. A különböző szakmai fórumokon, workshopokon való részvétel, a civil szakmai szervezetek szolgáltatásainak megismerése révén a fiatalok, a pedagógusok, a szülők nagyon fontos tudáshoz juthatnak a különböző problémák felismerésétől és megelőzésétől kezdve a gyógyulási lehetőségekig.
A gyermek- és felnőttkor közötti életszakaszt számos biológiai, pszichoszociális változás kíséri. A modern kor mindezeket olyan kihívásokkal, veszélyhelyzetekkel tarkított folyamattá teszi, amely az egész társadalmat érintő megoldandó problémákat generálhat. A fiatalok viselkedése magában hordozza az adott kor kultúrájának, társadalmi-gazdasági folyamatainak jellemzőit. A viselkedést befolyásoló kockázati faktorokból csak néhányat kiemelve például serdülőkorban jellemzővé válik az inger- és kockázatkereső magatartás, illetve fokozott veszélyként jelentkezik a szorongás, a depresszió, a düh, a kellemetlen érzelmi állapotok különböző drogokkal történő oldása. A szülők alkoholizmusa, droghasználata vagy azzal kapcsolatos közömbös attitűdje szintén hátrányos befolyásoló faktor. A kulturális hatások közül mindenki előtt ismert a reklám és a tömegkommunikáció hatása, a reklámok keltette szükségletek sajátos viszonya az átlagos lehetőségekkel.
A folyamatok megfelelő irányba való terelése érdekében ahhoz, hogy a fiatalok képessé váljanak egy pozitív életstílus kialakítására, nemcsak az a fontos, hogy tisztában legyünk a káros viselkedési mintákkal, hanem lényeges az is, hogy megtaláljuk azokat a védő tényezőket, amelyek hatásos beavatkozási lehetőséget teremthetnek a probléma kialakulásának megelőzése során. Ilyenek az egyéni tényezők, az iskolai sikerek, a jól fejlett társadalmi és társas készségek. Fontos, hogy legyenek valós és könnyen hozzáférhető alternatívák, hogy létezzen biztos és támogató személyes kapcsolatrendszer, kiemelt szerepe van az érzelmi támaszt nyújtó közösségeknek, a felnőtt segítőknek, a szülőknek és a tanároknak. Mindannyian jól ismerjük a kortárs hatások meghatározó, hol támogató, hol kockázati szerepét a devianciák kialakulásában, illetve azok kialakulásának megelőzésében.
A kormány programjában amellett foglalt állást, hogy a felelősséget vállaló civil és egyházi szervezetekkel együttműködve küzd a szenvedélybetegségek, a kábítószer-probléma visszaszorításáért. Ezeket a célokat fogalmazta meg a kezdeményezésünkre létrejött kábítószerügyi eseti bizottság is, és ezért kívánok jómagam is dolgozni mint az eseti bizottság elnöke. Az együttműködéshez szükséges összehangolást mind a hazai, mind pedig a nemzetközi színtéren mind szektoron belül, mind pedig a szektorok között - beleértve a szociális ügyeket, az egészségügyet, az oktatást, valamint a bel- és igazságügyet - tovább kell fejlesztenünk a jövőben. Ez a nap, a szenvedélyek napja pedig mindezekre a problémákra felhívja külön is a figyelmünket. Küzdjünk együtt továbbra is a szenvedélybetegségek, a kábítószer-probléma visszaszorításáért. Ehhez mindannyiunk figyelmére, munkájára, elkötelezettségére szükség van.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem