DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az európai jogfejlődéssel összhangban mintegy két évvel ezelőtt az igazságügyi tárca kidolgozta, majd meghirdette a minőségi jogalkotás programját. Ez az egész kormányzati tevékenységre nézve nagyon jelentős változtatásokat fog eredményezni; én úgy gondolom, hogy ez a törvényjavaslat ebben a folyamatban fontos és szerves elemet képez. Nagyon fontos a megfelelő szintű jogalkotás érdekében az, hogy a jogszabályok kidolgozásakor, majd később azok hatályosulásakor előzetes és utólagos hatásvizsgálatokra vonatkozóan megfelelő adattal rendelkezzenek a kormányzati szervek.
Ez a törvényjavaslat jelentős részben ezt a célt tűzi ki. Éppen ezért mi úgy gondoljuk, hogy jó a törvényjavaslat, helyénvaló és nagyon szükséges.
Államtitkár úrtól már hallhattunk fontos részleteket a javaslatra vonatkozóan. Én a teljesség igénye nélkül néhány számunkra, a liberális frakció számára fontos dolgot szeretnék kiemelni. Egyrészt azt nagyon lényeges dolognak tartom, hogy a mikroszintű adatszolgáltatók részére, tehát az állampolgárok, vállalkozások és egyebek részére ez a törvényjavaslat, amennyiben elfogadjuk és hatályba lép - márpedig a kihirdetését követően néhány napon belül hatályba fog lépni -, nem jelenthet és nem is jelent majd semmilyen többletterhet, tehát nem lesz adatszolgáltatási többletteher az állampolgárok oldalán. Ezt nagyon lényeges kijelentenünk, mert a túlbürokratizált adózási eljárások és egyebek miatt rendkívül sok teher nehezedik mindenkire, hogy adatokat szolgáltasson, nyomtatványokat töltsön ki, és az információkat rendelkezésre bocsássa. Ha ez ok nélkül történik vagy többletterhet okozva, akkor mindenképpen kompenzálást igényel, de itt úgy tűnik, hogy ilyen kötelezettség nem keletkezik, tehát ilyen többletteher nem keletkezik.
Nagyon lényegesnek tartjuk azt is, hogy a személyes adatok amint anonimizálásra kerülnek, onnantól kezdve közérdekű adatokká válnak. Ez több szempontból is lényeges. Egyrészt fontos, hogy a törvény képes legyen garantálni, hogy a személyes adatok semmilyen tekintetben nem kerülhetnek olyan kézbe, hogy aztán ezzel vissza lehessen élni. Ez egy nagyon-nagyon lényeges, elsődleges szempont.
Az a négy pontból álló szempontrendszer, amely magában a javaslatban és annak általános indokolásában korrekt módon kifejtve szerepel, az egyértelműen biztosítékot ad arra, hogy ez így lesz. Egyrészt anonimizálni kell az adatokat, a mikroszintű adatokat az adatkezelőnek, törvényi felhatalmazással lehet kikérni ezeket az adatokat, a titkosítást egy úgynevezett hash-függvénnyel oldják meg - ez az, amiről nem szeretnék egy szót sem szólni, mert fogalmam sincs róla, de azt gondolom, nem is az én feladatom, hogy ismerjem; ezt a titkot soha nem árulnám el, mert nem igazán tudom, hogy hogyan működik, de természetesen elfogadom, hogy ezzel anonimizálható -, és ezt be kell jelenteni a nyilvántartást vezető szervnek, azaz nem lehet sumákban kérni az ilyen típusú adatokat, ha szabad ilyen utcai nyelven fogalmazni. Ezek lényeges szempontok, de ezek a biztosítékok arra, hogy ez a törvény megfelelően kezelje a személyes adatból közérdekű adattá válást.
Fölmerült a bizottsági meghallgatás során az, hogy ezekhez a közérdekű adatokhoz aztán hogyan lehet majd hozzáférni. Egyrészt részben díjfizetés ellenében, tehát ha az APEH-nek, a kormány valamelyik szervének szüksége van ilyen adatokra, akkor a törvényes eljárásban ezeket igényli, és aztán utána ha át kell dolgozni az adatokat, akkor onnantól kezdve természetesen díjat kell érte fizetni. Viszont azzal, hogy ez a folyamat végbemegy, keletkezik egy adatbázis, amely most már név nélkül, visszaazonosítási lehetőség nélkül fontos információkat tartalmaz, de közérdekű adattá válik ez az adathalmaz.
Amint közérdekű adattá válnak ezek az adatok, attól a pillanattól kezdve viszont a törvény erejénél fogva, az adatvédelmi törvény erejénél fogva mindenki számára hozzáférhetővé kell hogy váljanak. Tehát ha mondjuk, egy ilyen típusú hatásvizsgálat, döntés-előkészítés érdekében a kormányzat valamelyik szerve egy ilyen adatbázishoz hozzájut, akkor, ha az az adatbázis elkészül és díjat fizetnek érte, onnantól kezdve - én nagyon remélem, hogy ezt jól értelmezzük - mindenki számára ingyenesen hozzáférhetővé válik. És nagyon lényeges, hogy ahogy a kormányzati szervek számára a döntésekhez ilyen adatokra szükség van, úgy a kutatók számára, a civil szervezetek számára legalább ennyire szükséges, hogy adatok rendelkezésre álljanak. Ha ezt a célt is képes a törvény kielégíteni, akkor különösen jó, hogy megalkotjuk ezt a törvényt.
A személyes adatok megismerésének, kezelésének jogát több különböző törvény is korlátozza. Ez a törvény is fontos garanciákat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy ezekkel az adatokkal ne lehessen visszaélni. A törvény előkészítése kapcsán tudom, hogy három körben egyeztettek az adatvédelmi biztossal a törvényjavaslat előkészítői, és végül is egyezségre jutottak. Ezek mind-mind lényeges szempontok ahhoz, hogy a garanciális jogok semmiképpen ne sérüljenek, és egy megfelelő törvény születhessen, ha majd elfogadjuk azt.
Ennek reményében és a tények ismerete mellett a liberális frakció úgy gondolja, hogy ez a törvényjavaslat egy jó elképzelés, helyes módon valósítja meg a kitűzött célt, és ezért minden valószínűség szerint a törvényjavaslatot támogatni fogjuk. Nagyon remélem, hogy mind a kormányzat számára, mind pedig a kutatók, a civil szféra számára nagyon értékes információk fognak majd ezután rendelkezésre állni.
Köszönöm szépen a türelmet. (Tátrai Miklós tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem