DR. GEGESY FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. GEGESY FERENC
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! A beterjesztett törvényjavaslatot támogatom, ezzel kell kezdenem. Az indoklásban igyekszem az előterjesztőhöz igazodni, aki két perc három másodperc alatt elmondta, hogy miért jó ez a törvény. Igen, egyszerűsíti, áttekinthetővé teszi a kedvezményrendszert. Ez nyilván a javaslatból kiolvasható, és nyilván támogatható dolog.
Az előző törvénnyel szemben nekem ezen túlmenően van egy elvi kérdésem. Az eddigi tarifa- és kedvezményrendszer egységesítésének milyen hatásai lehetnek a busz-, illetve a vasúti közlekedés igénybevételére? Nyilván az eddigi tarifarendszerhez képest, ha most egy egyszerűbb, egységesebb szisztéma működik, akkor ez indokolt. Ha megkérdeznénk, hogy az eddig érvényben lévő tariafarendszer egyik-másik eleme miért annyi, akkor lehet, hogy olyan választ kapnánk, ami az antik világban elég gyakran előfordult, hogy történelmileg úgy alakult. Tehát hogy itt most egy ilyen egységesítési lépés megtörtént, ez mindenképpen indokolt.
Viszont amiről esetleg jó lenne tudni, hogy ennek eredményeként a két ágazat igénybevételére milyen hatást gyakorol, tehát egymás közötti választása milyen hatást gyakorol, mert a két ágazatnak mások a környezetvédelmi kihatásai, mások a kapacitáskihasználásai, illetve az intézményrendszer, azaz a vállalatok állami támogatási szükséglete. Lehet, hogy ez egy korábbi általános politika részeként már megfogalmazódott, és ez minden itt ülőnek nyilvánvaló, de én úgy gondolom, hogy jó lenne erről az áttételes hatásról is tájékozódni.
Magát a törvényjavaslatot a frakciónk nevében elfogadásra javaslom. (Taps az SZDSZ soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem