ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Azt hiszem, Hankó Faragó képviselőtársam félreértett. Kilenc éve vagyok parlamenti képviselő, és talán soha nem vettem igénybe utazási kedvezményt, mindig saját kocsimmal járok, ezt szeretném kihangsúlyozni. Ezelőtt két évvel a parlament már hozott egy olyan döntést, hogy a parlamenti képviselők kedvezményét elvonja. Azért próbáltam arra rávilágítani, hogy ezelőtt két évvel már meg lett szüntetve, nagyon helyesen, ezzel én is maximálisan egyetértek, és most jelenik meg a törvényben - amikor már két évvel ezelőtt hoztunk egy döntést. Azért mondtam azt, hogy nem szabad szembeállítani a parlamenti képviselőket a társadalommal, hiszen ezelőtt két évvel már megszüntettük. Erre szerettem volna kitérni.
Nekem fontosabb ebben az esetben a tanulók, a nyugdíjasok és a fogyatékkal élők kedvezményes körének bővítése, mint a parlamenti képviselők kedvezményi körének elvonása. Az megtörtént ezelőtt két évvel, azt mondom, hogy akkor hoztunk egy döntést, egy törvényt. Miért kell akkor még egyszer szerepeltetni? Rá akarunk világítani arra, hogy esetleg vannak parlamenti képviselők, akik másképp gondolják ezt?
Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem