DR. DANCSÓ JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. DANCSÓ JÓZSEF
DR. DANCSÓ JÓZSEF, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Valóban, abban egyet is értettünk a bizottsági ülésen, hogy egy speciális intézményről van szó a Magyar Fejlesztési Bank esetében, tehát bizonyos értelemben speciális szabályok is vonatkoznak rá.
A kisebbségi vélemény megfogalmazásakor elsősorban elméleti megítélések, illetve meggondolások vezettek bennünket, amikor felhívtuk a figyelmet egyrészt arra, hogy nem biztos, hogy a törvényi szabályozás ilyen értelemben teljesen pontos, másrészt az eddigi gyakorlatnak megfelelő nyelvhasználatára, fogalmi használatára. Három ilyen terület került szóba. Az egyik arra vonatkozik, hogy valóban egy évet meghaladó fejlesztési célú hitelnek minősíthető-e az áfafinanszírozás, hiszen azért tudjuk azt jól, hogy az áfafinanszírozás tipikusan egy éven belüli finanszírozásnak tekinthető, ha ez pénzintézeten keresztül történik. Tehát ez mindenképpen egy érdekes elméleti vitára adhat okot, hogy szabad-e ilyen értelemben a bevett és megszokott fogalmakat ilyen formában kiterjeszteni ebben a szabályozásban.
A másik ilyen kérdés a fejlesztésitőke-finanszírozás definíciója, hiszen ebbe beletartozik ezek után a beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó forgóeszközigény tartós finanszírozása is. Ha tőkefinanszírozásról van szó, akkor hogyan lehet ezt forgóeszközigénynek minősíteni - ez is egy izgalmas, elsősorban elméleti kérdés.
A harmadik ilyen kérdéskör a kockázatitőke-alapokkal kapcsolatos. Gyakorlatilag az látszik a törvényből, hogy egyrészt az európai uniós irányelvek következtében az eddigi gyakorlatunk zsákutcának minősült, hiszen most már gyakorlatilag csak ilyen formában lehet a kockázatitőke-alapokon keresztül vagy ezek felhasználásával, ezek révén fejlesztési elképzeléseket megvalósítani.
Még volt egy terület, ami úgy gondolom, mindenképpen módosításra szorul. A tőkepiaci törvény tárgyalása során konszenzus alakult ki közöttünk a tekintetben - épp Kékesi Tibor képviselő úrral, aki most nincsen jelen -, hogy a hozamígéretet és a hozamgaranciát hogyan és mi módon szerencsés szabályozni, és egyeztetések után szakmailag meg tudtunk állapodni, hogy ebben mi a helyes, és hogyan kellene ezt egyértelműen szabályozni. Ebben a Pénzügyminisztérium és a főosztályvezető asszony is partner volt. Sajnos ebben a törvényjavaslatban már nem lett konzekvensen végigvive ennek a hozamígéret-hozamgaranciának a megfelelő szabályozása, tehát e tekintetben mindenképpen vannak benne hiányosságok is. De összességében, úgy gondolom, hogy ezek orvosolhatók, pótolhatók, és már a bizottsági ülésen is sok felvetésünkre mértékadó és megfelelő választ is kaptunk. Ennek ellenére úgy gondolom, célszerű a plenáris ülésen is elmondani azokat a megfontolásokat, véleményeket, amelyeket mindenképpen célszerű újragondolni, végiggondolni és beszélni róla.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a Fidesz és az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem