DR. DANCSÓ JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. DANCSÓ JÓZSEF
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Valóban egy kisebb horderejű változás van előttünk, amit a törvényjavaslat is bizonyít. Apróbb pontosításokról szól ez a törvény, és talán a leglényegesebb változás - egyfajta stratégiai változást is jelent - a kockázatitőke-alapokon keresztül való fejlesztési finanszírozás. Ez egy lényeges kérdés, hiszen azt kell mondanunk, hogy mióta az MFB létezik, márpedig most már több mint egy évtizede létezik ez az intézmény vagy legalábbis jogelődjei, sajnos az a kockázati tőke jellegű finanszírozás rendkívüli módon hiányzik a magyar gazdaságból. Tehát egy-egy jó ötlet megvalósulása gyakran azért esett kútba, mert nem tudott kellő mennyiségű tőkét az ötlet mögé a befektető, a feltaláló, a kitaláló összpontosítani. Ennek számos oka volt, nyilván a gazdaság általános helyzete, az a kockázat, amely azért a magyar gazdaságban folyamatosan benne volt, többek között a jogszabályok gyakori és állandó változása, gondoljunk itt az adótörvényekre, de az egyéb befektetési környezetre is. Mindez azt eredményezte, hogy bár a törvényi szabályozása megvolt ennek a lehetőségnek, tehát a kockázati tőke bevonásának, ennek ellenére a súlya rendkívül alacsony és rendkívül kicsi ma Magyarországon.
Hogy ezzel a törvénymódosítással az MFB ezután a kockázatitőke-alapokon keresztül expanzívabb lesz-e, ki tudja-e terjeszteni az ez irányú tevékenységét, hiszen tőkével azért ez a pénzügyi intézmény jól el van látva, ez a jövő kérdése. Nem lehet tudni azt, még ha az európai gyakorlat azt mutatja is, hogy a kockázatitőke-alapok bevonása, azon keresztül történő finanszírozása valóban egy új lendületet adhat a gazdaság egy bizonyos szegmensének. Ez ugye a jövő zenéje. Ezt megteremtheti ez a törvénymódosítás, ez a törvényi szabályozás, de engedjék meg, hogy én egy kicsit szkeptikus legyek e tekintetben, mert addig, amíg az általános befektetői környezet nem csökkenti Magyarország általános kockázatát, addig egy-egy törvénymódosítás nem biztos, hogy azt a célt el fogja érni, amit a beterjesztők ennek szánnak. Ennek ellenére én bízom benne, hogy ez be fog következni. Bízom abban, hogy végre egyfajta nyugalmi periódus is beköszönthet, bár bizonyos tendenciák másfelé is mutatnak - gondoljunk itt a konvergenciaprogrammal kapcsolatos bizonytalanságra, hogy milyen új változások fognak bekövetkezni -, ennek ellenére ez a módosítás talán a leglényegesebb eleme a Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvényjavaslatnak, ami előttünk van.
(10.10)
Még egyszer mondom, a magam részéről, a frakció részéről nyitottságot kell hogy mutassunk a tekintetben, hogy egy jó eszköz lehet ennek a piaci szegmensnek, amelyik ezt a lehetőséget igyekszik kihasználni.
Amit pedig a kisebbségi vélemény megfogalmazásakor elmondtam apróbb, inkább elméleti jellegű, fogalmi definíciós jellegű problémákra, én úgy gondolom, hogy már a bizottsági ülésen is egy jóízűt értekeztünk erről, hiszen azért ezek szakmai szempontból nyilván fontos és lényeges kérdések. Nyilván mérlegelendő, hogy hogyan és mi módon lehet benyújtani módosító javaslatokat, nyilván meg is kell tenni adott esetben, és bízom benne, hogy ezek a módosító javaslatok elfogadásra kerülnek majd minden párt delegáltja részéről.
Ezért összességében azt tudom mondani, hogy épp a nyitottságunk kifejezése tekintetében bizakodással vagyunk arra vonatkozólag, hogy ez az újfajta stratégia, ami az MFB-nél megjelenhet, valóban meg fog jelenni, ezért apró módosításokkal a törvényjavaslatot az elkövetkezendőkben igyekszünk mindenképpen támogatni.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem