DR. GEGESY FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. GEGESY FERENC
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Elolvasva ezt az előterjesztést, és különösen meghallgatva utána az államtitkár úr felvezető, a korábbiakban szokásosnál lényegesen rövidebb előterjesztő szövegét, illetve a bizottsági vitáról szóló tájékoztatót, én is úgy emlékszem, hogy nem voltak frontális ütközések, hanem olyan kérdésekről szólt a vita, amelyik, nem azt mondom, hogy lényegtelen, de kisebb, tehát a részletkérdések pontos megfogalmazását jelenti. A kisebbségi vélemény képviselője ezeket a kérdéseket felvetette. Van, amivel adott esetben egyet tudok érteni, van, amivel nem, de úgy gondolom, hogy leginkább ezek a kisebb problémák akkor dönthetők el, ha ebből módosító javaslat formájában is egy akár hosszabb bizottsági vita lefolytatódik.
Ahogy a képviselő úr jelezte, a hozamgarancia és hozamfeltétel közötti korábbi egyeztetés mintájára remélhetőleg nem jelent Házszabálytól való eltérést, ha ugyanilyen módosítás megfogalmazódik, mert nyilván ebbe a törvénybe is beleillik vagy megvan a szerepe ennek a módosításnak.
Úgyhogy én a magam, illetve a frakcióm részéről a törvényjavaslatot támogatom, és elfogadásra javaslom a szükséges módosításokkal. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem