DR. GEGESY FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. GEGESY FERENC
DR. GEGESY FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A szokásomtól eltérően írásos anyaggal készültem, de miután az államtitkár úr expozéját, pontosabban annak első mondatát meghallgattam, úgy gondolom, hogy erre igazából nincs szükség. Ez a felvezető szöveg azzal kezdődik, hogy a Nemzeti Bank elnökének kezdeményezésére született ez az anyag, később megismétli az előterjesztő, hogy a kidolgozását az elnökkel való szoros egyetértésben hajtotta végre, illetve nyújtotta be a Pénzügyminisztérium.
(9.20)
Úgy gondolom, hogy az előttem közvetlenül felszólaló, bizottsági kisebbségi vélemény kidolgozója vagy elmondója se cáfolta az általa legélesebben felvetett kérdésben sem, hogy ez a törvénymódosítás jó vagy legalábbis jó irányú.
Tehát ha arról van szó, hogy ez még mindig nem elég az európai gyakorlathoz, vagy vannak benne tisztázatlan kérdések, akkor nyilván erre születnek bizottsági üléseken vagy azon kívül módosító javaslatok, amelyek megszavazásával ezek a felvetett vagy felvethető kifogások korrigálhatók.
Úgyhogy én röviden ezt a törvényjavaslatot a jelenleg érvényes törvény jó irányú módosításának tartom, és a Szabad Demokraták Szövetsége nevében elfogadásra javasolom.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem