HERÉNYI KÁROLY

Teljes szövegű keresés

HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban, az kétségeket kelt az emberben, hogy túl gyakran változtatjuk a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt, és ez nem jó. Ahogy Dancsó képviselő úr elmondta, legutóbb volt egy nagyon jelentős változás, ahol a kormány úgy gondolta, hogy ha a monetáris tanács létszámát bővíti és kormányközeli szakemberekkel tölti föl, akkor majd a döntések úgy fognak megszületni, hogy az a kormány számára kedvezőbb lesz. No hát ez nem így történt, hiszen bekerültek ezek az emberek a monetáris tanácsba, de - talán ugyanúgy, ahogy az Alkotmánybíróság esetében - a megválasztásuk után már nem a párthovatartozás vagy a politikai szimpátia, hanem a szakmai elkötelezettség dominál, ez nagyon helyes, és itt lehetnek eltérések és lényeges különbségek.
Azonban az összes eddigi törvényjavaslattal szemben ennek a mostani módosító javaslatnak van egy nagyon nagy előnye. Ez a nagy előny pedig abban ragadható meg, hogy '91 óta - hisz az Antall-kormány idején a Nemzeti Bank függetlenségét az a törvény alapozta meg, amit akkor az Antall-kormány fogadott el - ez a második eset, amikor a törvényjavaslat kidolgozói maguk a Magyar Nemzeti Bank munkatársai, tehát akik belülről érzik az ügyet. Amikor elnök úr elnyerte a posztot, akkor ígéretet kapott arra, hogy megteheti a szükséges változtatásokat, amit az ő szakmai elképzelései indokolnak. Ez meg is történt, a szakmai egyeztetésben a Pénzügyminisztérium, a jogi kivitelezésben pedig az Igazságügyi Minisztérium működött közre.
Mi indokolja ezt a gyors törvénymódosítást? Hiszen a sürgős parlamenti tárgyalás oka nem más, mint hogy a Járai úr által kinevezett két alelnök, Auth Henrik és Adamecz Péter mandátumai lejártának időpontjától, 2007. július 3-tól szeretné megkezdeni a javaslatban foglalt változtatások végrehajtását. A javaslat a Nemzeti Bank feladatainak hatékonyabb, egyben költségtakarékosabb ellátását helyezi a középpontba, a jelenleginél is hatékonyabb jegybanki működés megteremtése érdekében a Nemzeti Bank által saját hatáskörben, független intézményként megoldott változásokon túlmenően a jegybank irányító testületei működésére vonatkozó törvényi szabályozás módosítása is szükséges.
Az MNB-törvény szerint a jegybanki alaptevékenységek tekintetében a monetáris tanács a legfontosabb döntéshozó szerv. Ahhoz, hogy a monetáris tanács optimális módon tölthesse be funkcióját, változtatások szükségesek mind a testület létszámát, mind összetételét illetően. A monetáris politika területén a testületi döntéshozatal hatékonyabb az egyéni döntéseknél, ugyanakkor az indokoltnál nagyobb létszámú testületben már túlzottan bonyolulttá és időigényessé válik az álláspontok egyeztetése, a konszenzus kialakítása. A nemzetközi tapasztalatok is arra utalnak, hogy egy hozzánk hasonló méretű országban az 5-7 fős monetáris tanács tekinthető ideálisnak, ezért indokolt a tagok számát nálunk is ezen mértékben meghatározni. Az MNB legfőbb döntéshozó testülete tagjainak EU-normákkal összhangban álló függetlensége miatt a monetáris tanács létszáma azonban csak fokozatosan, a jelenlegi tagok megbízatásának megszűnésével csökkenhet a kívánt mértékben. Mint ahogy utaltam rá, az idén két alelnök mandátuma szűnik meg, és a legközelebbi üresedés 2008-ban következik be.
A monetáris tanácsot érintő másik fontos változás az összetételének a változása, az úgynevezett külső és belső tagok kiegyensúlyozottabb, a nemzetközi gyakorlathoz jobban igazodó arányának kialakítása, a jegybankban folyó szakmai munka megfelelő képviseletének biztosítása a testületben. Ennek érdekében az MNB alelnökei, vagyis a két alelnök tagja lesz a tanácsnak. A hatékony irányítási struktúra szükségessé teszi a testületi és az egyéni döntések és a felelősség közötti egyensúly kialakítását. Míg a stratégiai kérdések eldöntése testületi keretek között célszerű, addig a testületi döntés végrehajtására már az egyszemélyi vezetés szerintünk az optimális. Ezért változnak az MNB mint részvénytársaság belső testületére és vezetésére vonatkozó szabályok, a feladatok és a felelősségek megosztása. Az igazgatóság, amely valójában jelenleg sajátosan csak belső személyekből, az elnökből és az alelnökökből áll, megszűnik, feladatait szerintünk helyesen - itt ellentét van köztünk - az egyszemélyi felelős vezető elve alapján az MNB elnöke veszi át. Az elnököt munkájában a két alelnök segíti, akiknek tevékenységi körét az elnök határozza meg.
A változások további részét képezi, hogy megszűnik a közgyűlés a Nemzeti Bank vezetésében, amire a Gt.-nek az egyszemélyes részvénytársaságokra vonatkozó előírásai adnak lehetőséget. A Nemzeti Bank függetlensége miatt szükséges annak törvényben történő előírása, hogy a magyar államot mint részvényest képviselő, az államháztartásért felelős miniszter mely tárgykörben dönthet részvényesi határozattal. Ez csak egy külön megjegyzés: valóban nagyon komikus, amikor a Nemzeti Bank közgyűlési ülésén a közgyűlés jogilag egy személyben a pénzügyminisztert jelenti, vagyis a pénzügyminiszter lényegében magának teszi fel a kérdéseket, és azokról egyedül szavaz. Nem véletlen, hogy a Gt. nem tesz említést az egyszemélyes társaság esetében a közgyűlésekről.
Összegezve és összefoglalva: a Magyar Demokrata Fórum elfogadja ezt a törvényjavaslatot, támogathatónak tartja azzal a megjegyzéssel, hogy annak a fajta gyakorlatnak, ami idáig jellemezte a Nemzeti Bankról szóló törvény módosítását, annak gyakoriságát és időnként a politikai motiváció fellelhetését vagy meglelhetését az indokok között, reméljük, hogy ezzel a mostani törvénymódosító javaslattal vége szakad. Reméljük, hogy valóban egy olyan törvény fogadtatik el, amely a Nemzeti Bank függetlenségét, annak legeredményesebb, leghatékonyabb működését biztosítja, mert ez így van rendjén, ezért ezt a törvénymódosító javaslatot a Magyar Demokrata Fórum támogatni fogja.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem