SZABÓ LAJOS

Teljes szövegű keresés

SZABÓ LAJOS
SZABÓ LAJOS, a költségvetés, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A költségvetési bizottság megtárgyalta a törvénytervezetet, és többségi határozattal általános vitára alkalmasnak tartotta. Ahogy államtitkár úr az expozéjában mondta: a költségvetési bizottságban is hangsúllyal fogalmazódott meg, hogy a törvény javasolt változtatása az MNB feladatainak hatékonyabb és egyben költségtakarékosabb ellátását helyezi a törvényjavaslat középpontjába.
Ezenkívül a törvényjavaslat a jegybank nagyon fontos, talán legfontosabb szervével, a monetáris tanáccsal is foglalkozik. Azt állapítottuk meg, hogy ahhoz, hogy a monetáris tanács optimális módon tölthesse be a funkcióját, változtatások szükségesek a testület létszámában és összetételét illetően. A bizottság többsége támogatja azt, hogy a tanács összetételének változása az úgynevezett külső és belső tagok arányát kiegyensúlyozottabbá, a nemzetközi gyakorlathoz jobban igazodóvá tegye. Ennek érdekében támogatjuk azt, hogy az MNB alelnökei tagjai legyenek a tanácsnak.
A másik, jobban mondva most már a harmadik funkciója a törvénynek, amiről az államtitkár úr is beszélt, hogy a jogharmonizáció folyamatát is segítse elő, és így a hitelnyújtás szabályainak megváltoztatásával, pontosításával megfelelünk annak az elvárásnak, amelyet velünk szemben az Európai Unió támasztott. Megnyugtató, hogy ahogy eddig minden ilyen törvény módosítása, ez a módosítás is bírja az Európai Központi Bank támogatását, és összhangban van annak elveivel.
Mindezek alapján a költségvetési bizottságban a többség úgy ítélte meg, hogy általános vitára alkalmas a törvénytervezet, és a szükséges módosítások megtétele után a Háznak elfogadásra javasolja.
Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem