TÁTRAI MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

TÁTRAI MIKLÓS
TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány a benyújtott törvényjavaslatot támogatja, ennek az indoklása - miként maga a törvényjavaslat is - meglehetősen rövid. A konvergenciaprogramban foglalt pálya, az ottani kötelezettségek betartása csak akkor biztosítható, ha a kormánynak a beavatkozási lehetősége egy-egy költségvetési intézmény gazdálkodásában nemcsak abban az esetben lehetséges, amikor már megtörtént a baj, amikor már csődközeli helyzet állt elő a felelőtlen gazdálkodás vagy valamilyen objektív külső ok bekövetkezése miatt, hanem akkor is indokolt és szükséges a beavatkozási lehetőség biztosítása, amikor már látszik az, hogy a jövőben néhány hét, néhány hónap múlva a pénzügyi, gazdasági folyamatok eredményeként ilyen helyzet fog előállni. Ez nagyban javítja annak a lehetőségét, hogy az intézmény működőképessége megmaradjon anélkül, hogy az államháztartásra érdemi többletfizetési kötelezettséget kellene hárítanunk.
Ezért egyetértve a probléma felvetésével és egyetértve a megoldási javaslattal, a kormány arra kéri az Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot szíveskedjen elfogadni.
Köszönöm szépen.
(11.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem