ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tényleg csak nagyon röviden. Amit Gegesy képviselőtársam is mondott, az európai ügyek bizottsága elég sok olyan törvénnyel foglalkozik, ami az Európai Unión belül történt tárgyalás folyamatában nem kerül a parlament elé, hanem az európai ügyek bizottsága próbál ezekben a kérdésekben állást foglalni, és a mindenkori képviselők, parlamenti képviselők és a kormány számára is határozatokat hozni annak érdekében, hogy tényleg korszerű törvények legyenek, és meglehetősen közelítsenek az Európai Unió által megfogalmazottakhoz.
Ezelőtt jó pár héttel voltam az Európai Parlament jogi bizottsági ülésén, ahol vizsgálták annak a rendszerét, hogy a nemzetek az Európai Parlament által meghozott törvényeket hogyan alkalmazzák, tehát annak az alkalmazásáról volt szó. A probléma ott van - egyébként Magyarország a törvények alkalmazásában elég jó helyen van -, ott is elmondták, hogy a kormányok rendeletekkel, adott esetben miniszteri rendeletekkel térítik el a törvény lényegét. Én is azt mondom, hogy ha átvesszük az uniós törvényeket, próbáljuk meg úgy közelíteni, hogy a rendeleteink, a kormányrendeleteink és a miniszteri rendeletek is a törvényhez és a törvényi passzushoz, annak felhatalmazásához maximálisan igazodjanak, tehát ne lessen eltéríteni kormányrendeletekkel.
Az éjszaka is vitáztunk számos olyan kérdésről, aminél felvetettük annak eshetőségét, lehetőségét, hogy a szakmai lobbiérdekek sokszor - egy kormányrendelet megalkotásánál - eltérítik az uniós törvény jóságát és jó szándékát. Ebben az esetben is egyet lehet érteni - Molnár képviselőtársamnak mondom -, csak ezekre tényleg sokkal hangsúlyosabban oda kellene figyelni, hogy a végrehajtás területén a törvényi azonosságát ne veszítse el a jó szándékú uniós akarat és a magyar parlament által meghozott törvény.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem