MOLNÁR ALBERT

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR ALBERT
MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Igazából a törvénnyel kapcsolatban hozzászólás nem jött, így köszönöm szépen a támogatást.
Viszont amiért benyújtottuk, az azért van, mert a magyar vámszervek júliustól vagy augusztustól várhatóan szeretnék teljesen számítógépen is lehetővé tenni a vámeljárást.
(11.30)
Ha még a nyári időszakban nem fogadjuk el, hogy az áfatörvényünk ezzel módosuljon, akkor ezt versenyképességi kérdésnek tartom a gazdaság szempontjából, ha a magyar szervek mihamarabb tudnak reagálni azokra a gazdasági kihívásokra. És nagyon sok multinacionális cég fel van készülve arra, hogy egyszerűen mindenféle manuális forma és közlekedés nélkül, számítógépen, elektronikus úton oldják meg, azt gondolom, a Magyar Országgyűlés helyesen teszi, ha ezt támogatja, és ezt ezért nyújtottuk be.
Azzal én egyébként tökéletesen egyetértek, ami elhangzott Gegesy képviselő úr részéről, és esetleg államtitkár úrnak ajánlom megfontolásra, hogy a kormány valóban tárgyaljon arról, ha mondjuk, negyedévente összejönnek ilyen módosítások, azokat esetleg lehetne egy csomagba az összes tárcától összeszedni, hiszen környezetvédelmi és nem is tudom, egyéb pénzügyi ügyekben is nagyon sok ilyen európai uniós rendelet jön, amit jó, ha egy ország mihamarabb alkalmaz, épp a versenyképessége folytán.
Köszönöm szépen a hozzászólásokat és a támogatásokat.
Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem