DR. KÓKA JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. KÓKA JÁNOS
DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy a földgáztörvény módosításáról folytatott parlamenti vita befejeztével megköszönjem a kijelölt bizottságok és mindazon képviselőtársaim támogatását, akik fontosnak tartották, hogy mielőbb megteremtődjön a nemzetközi földgázszállító vezetékek létesítésének törvényi háttere.
Tudvalevő, hogy a gáztörvény parlament előtt lévő jelen módosítása azt a célt szolgálja, hogy az Európai Unió által is szorgalmazott Nabucco földgázvezeték megépítéséhez mindenféle különösebb procedúra nélkül meg tudják adni az államok azt a szolgáltatást és azt az engedélyt, amely miatt ez a földgázvezeték megépülhet.
A törvénymódosításhoz hat darab módosító indítvány érkezett, ezek közül a kormány és a kijelölt bizottságok egyetértésével találkozott az a javaslat, amelyik egy ellenzéki indítványt is pontosítva egyrészt eligazítást ad a jogalkalmazó számára a tekintetben, hogy a célvezeték és az elosztóvezeték nem minősülhet egyablakos kiszolgálású nemzetközi szállítóvezetéknek, másrészt kötelezően előírja, hogy a nemzetközi szállítóvezeték kapcsolódása a hazai együttműködős földgázrendszerhez biztosított legyen.
Ugyanakkor nem tudjuk támogatni a kormány részéről azokat a kezdeményezéseket, amelyek nincsenek összhangban az Európai Unió vonatkozó irányelveinek előírásaival.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztés és a kormány által támogatott módosító indítvány elfogadásával lehetővé válik a nemzetközi vezetékek létesítésének jogszabályi kezelése. Emellett megteremtjük annak feltételeit, hogy Magyarország az elsők között alkalmazhasson az európai uniós törekvéssel összhangban lévő egyablakos megoldást, ezáltal elsők között keresse a Nabucco földgázvezeték európai átvezetésének, kiépítésének a lehetőségét.
Mindezekre tekintettel kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a módosító indítványokról szavazni és azokat a kormány szándékainak megfelelően támogatni szíveskedjék.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem