DR. HENDE CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. HENDE CSABA
DR. HENDE CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Az 52. ajánlási pontban az M86-os Szombathely-Csorna közötti kétszer kétsávosításával, ezzel a bizonyos 61 kilométeres szakasszal kapcsolatban előttem már két kitűnő képviselőtársam, először dr. Molnár Csaba, aztán dr. Puskás Tivadar részletesen elmondta az érveket, ezekre most az idő kímélése érdekében nem is térnék ki.
Két dolgot szeretnék üdvözölni. Először is azt, hogy az 52. ajánlási pontban szereplő módosító indítványunkat gyakorlatilag a régió valamennyi parlamenti képviselője - legyen az kormánypárti vagy ellenzéki - egyező akarattal, teljesen azonos tartalommal terjesztette elő. Véleményem szerint ez szép példája annak, hogy valóban közhasznú, közérdekű, a közjót szolgáló ügyekben igenis lehetőség van az együttműködésre a politikai vetélytársak, a különféle politikai oldalhoz tartozó politikusok között.
A másik, amit üdvözlendőnek tartok, az az, hogy a kormány a bizottsági tárgyalások során, nyilván megértve ennek az egyöntetű, pártok fölötti támogatásnak a súlyát és jelentőségét, a módosító indítványunkat támogatásáról biztosította. Miközben megköszönöm képviselőtársaimnak ezt a demonstratív, egységes kiállást, ugyanakkor meg kell köszönjem a kormánynak azt, hogy közös akaratunkat pártolólag támogatta a vita során. Remélem, hogy mindez a végszavazás során is jelentkezni fog.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem