DR. UJHELYI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. UJHELYI ISTVÁN
DR. UJHELYI ISTVÁN önkormányzati és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A kormány és a tárca nevében szeretném megköszönni a parlamenti képviselők együttműködését, a patkó minden oldalán ülőknek, hiszen úgy néz ki, hogy konszenzussal fogunk tudni hozni közösen jogszabályt.
Szeretném kiemelni, hogy jól jellemzi a helyzetet és a szakmailag kompetens javaslatokat az, hogy a 12 módosító javaslatból, amely érkezett a törvényjavaslathoz, hatot kormánypárti, ötöt ellenzéki képviselőtársak, egyet pedig a gazdasági és informatikai bizottság mint bizottsági módosító javaslatot nyújtott be. A módosító javaslatok csak szakmai vitát kezdeményeztek, éppen ezért örülök annak, hogy a pártpolitikai csatározások messze elkerülték ennek az egyébként jól előkészített és a szakmai szervezetekkel is végigkonzultált javaslatnak a parlamentbe kerülését.
Köszönöm szépen az együttműködést, és a tárca nevében további hasznos munkát kívánok mindannyiunk számára. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem