DR. EÖRSI MÁTYÁS

Teljes szövegű keresés

DR. EÖRSI MÁTYÁS
DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Valamelyik sokkal korábbi kettőperces hozzászólásában Vadai Ágnes képviselő asszony azt mondta, hogy ne vitassuk most, mi történt októberben. Ebben nem tudok vele tartani, mert szerintem a tavaly októberi események vizsgálata hasznos, és egyébként ezt ő is mondta később, hogy nem lehet eleget beszélni végül is erről a kérdésről. Szerintem helyes még az is, hogy a mostani ombudsmani beszámoló kapcsán beszélünk erről.
Pettkó András képviselő úr, nem tudom, van-e még, aki emlékszik erre, megkérdezte tőlem, hogy mit szólnának vajon a demokratikus ellenzék nagy vezérei, akiket annak idején a rendőrök vertek, ha látták volna a mostani októbert. Részben osztom Vadai Ágnes válaszát. Részben osztom, aki elmondta azt, hogy akkor diktatúra volt, nem voltak meg azok a törvényi keretek, amelyek egy szabályozott demonstrációt lehetővé tettek volna. De e mellett az érv mellett hadd mondjak még egy dolgot, egy óriási különbséget, mégpedig azt, hogy tudomásom szerint, amikor a demokratikus ellenzék - egyetértek Pettkó Andrással -, együtt azokkal, akik nem voltak liberálisok, vagy akkor még liberálisok voltak, később nem lettek azok - még emlékszem, amikor Kis János saját testével próbálta meg Orbán Viktort megvédeni a rendőrattak elől a Batthyány-örökmécsesnél -, nos, azt nem árt tudnunk, hogy az akkori demonstrálók a diktatúra törvényeinek a lehető legnagyobb tiszteletben tartása mellett demonstráltak. Ott semmifajta erőszakos cselekedetre nem került sor, soha senkit nem bántottak, sem rendőrt, sem vagyontárgyat nem bántottak. Úgy érzem, hogy ez egy óriási különbség.
De ezzel együtt azt tudom mondani, hogy nagyon sok kritika, ami az októberi eseményekkel kapcsolatban rendőrökkel szemben elhangzik, szerintem jogos. Amikor azt olvasom a módosító indítványban, hogy jogszerűtlen rendőri intézkedések voltak, ezzel egyetértek egyébként. Én ezzel egyetértek, még akkor is, hogy ha ennek a részleteiről beszélünk, akkor persze azt is el kell hozzá mondani, hogy a magyar rendőrség a rendszerváltás óta még sosem látott ilyen kihívást, nem tudta, hogyan kell kezelni; ott nagyon sokan az eszüket elvesztették kétségkívül. Talán még az sem menti az elkövetőket, hogy azt mondja Hende képviselő úr, hogy láttuk a televízióban, igen, láttuk Londonban, láttuk Párizsban, Koppenhágában. Ez sem menti föl a rendőröket.
Azt gondolom, az, hogy a rendőrökkel szemben megindult egy büntetőeljárás, fontos dolog. Nem ismerek olyan demokráciát, ahol a rendőrök adott esetben akár súlyosan nem lépik túl a törvényes kereteket. Egy demokrácia attól demokrácia, hogy ilyenkor velük szemben is a törvényes eljárások megindulnak, és Magyarországon ez történt. Ilyen szempontból tehát úgy érzem, hogy a kép kerekké válik, és tényleg érdemes mindannyiunknak tanulni belőle.
Vadai Ágnes arról is beszélt, és ebben egyetértek vele, hogy ennek a vitának mintha az lenne a tétje, hogy az ombudsman, szerencsétlen ombudsman miért nem szolgáltat igazságot a vitatkozó feleknek. Vannak itt jogi és politikai érvek, amikor azt olvasom a Fidesz javaslatában, hogy a beszámoló számos olyan megállapítást tartalmaz, amely jogi szempontból aggályos. Hát, igen, a Fidesz szerint. Mások szerint meg nem. Azt a problémát látom ebben a vitában, hogy vélt és valós igazságokat az ombudsmanon kérjünk számon, és talán ez nem helyes. De miután politikai viták is vannak itt, azt olvasom, hogy nem tesz említést a gyülekezési jog korlátozásáról… - nem tudom. De a mai nap Gusztos Péter képviselő úr beszámolt arról, hogy Debrecen tán kommunista polgármestere? - nem hiszem -, éppenséggel egy egyedi döntéssel nem tett lehetővé egy demonstrációt amiatt, mert mint mondta, nem ért vele egyet. Remélem, az ombudsman erről is meg fog szólalni. Vagy legalább hallanám a Fideszt, hogy azt mondja, hogy kérem szépen, ez felháborító, mert a szólásszabadságot korlátozzák.
Tisztelt Országgyűlés! Tényleg ne az országgyűlési biztost terheljük ezzel a vitával! Azzal szeretném zárni a hozzászólásomat, hogy Balog Zoltán képviselő úr valamelyik legelső hozzászólásában úgy fogalmazott, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség szeretné megszavazni ezt a javaslatot. Tisztelt Országgyűlés! Ennek egyszerű módja van: szavazzanak igennel!
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem