DR. HÖRCSIK RICHÁRD

Teljes szövegű keresés

DR. HÖRCSIK RICHÁRD
DR. HÖRCSIK RICHÁRD, az európai ügyek bizottságának előadója: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az európai ügyek bizottsága mint első helyen kijelölt bizottság, az elmúlt heti ülésén megtárgyalta az előttünk lévő törvényjavaslatot. A bizottságunk kompetenciájának megfelelően a Washington és Brüsszel között még 2003-ban elkezdődött tárgyalásokat az elmúlt évek során folyamatosan figyelemmel kísérte. Így tehát megnyugtató volt számunkra, hogy a 11 fordulót követően március 2-án ezek a tárgyalások lezárultak. Az ennek eredményeképpen megszületett egyezmény minden korlátozást eltöröl az Unió és az Egyesült Államok közötti transzatlanti útvonalakon és azon túl is.
Azonban a bizottságunk raportőre néhány dologra felhívta a figyelmet, különösen az egyezmény néhány aszimmetrikus pontjára, nevezetesen arra, hogy a megállapodás értelmében a jövőben az amerikai légitársaságok is repülhetnek két európai célpont között, de ugyanez a jog nem adatik meg egyelőre az európai légitársaságoknak Amerikában. Ugyancsak aszimmetrikus az említett egyezmény a légitársaságok feletti ellenőrzési és tulajdonjogszerzés tekintetében, amit megint csak a későbbiek folyamán feltétlenül ki kell küszöbölni.
Tisztelt Elnök Úr! A bizottságunk - összhangban az Európai Bizottság elemzésével - azonban azt is megállapította, hogy a rendelet a transzatlanti légi forgalom liberalizálását hozza magával, ami pedig egyértelműen szélesíti a kínálatot az utasok számára, és számunkra a lényeg, hogy le fogja vinni a jegyek árát. A becslések szerint a következő öt évben ez a piacnyitás megközelítőleg mintegy 6,4-12 milliárd euró gazdasági hasznot hoz, és közel 80 ezer új munkahelyet teremthet az óceán két partján.
Tisztelt Elnök Úr! Az előttünk lévő törvényjavaslatot, ami tartalmazza a már említett megállapodást, minden hiányossága ellenére is a bizottságunk egyhangúlag támogatta, remélve, hogy az új megállapodás erősíti és egyben intenzívebbé teszi az euroatlanti együttműködést, így ennek elfogadása Magyarországnak is fontos érdeke.
Köszönöm a türelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem