CSIZMÁR GÁBOR

Teljes szövegű keresés

CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretném felhívni arra a figyelmét, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a foglalkoztatottak száma 65,5 ezer fővel emelkedett 2002 első negyedévéhez képest, a 2006. évi 57,3 százalékos foglalkoztatási ráta az eddigi legmagasabb foglalkoztatási szintnek felel meg az elmúlt közel másfél évtizedben.
Körmend térségében a munkanélküliség csökkentésére számos központi és helyi programot indítottunk, többek között új munkahelyek létesítését segítő munkahelyteremtő pályázatokat, közmunkaprogramokat, hátrányos helyzetű álláskeresők foglalkoztatását ösztönző programokat, álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő pályázatokat. 2003-ban Vas megyében a termelési gondok áthidalására a megyei munkaügyi központ 60 millió forintot különített el a decentralizált keretéből, melyet a munkaügyi tárca 130 millió forintos központi forrással egészített ki. Ebből a forrásból került lebonyolításra a Körmend-Szentgotthárd-Vasvár térségét érintő megyei munkaerő-piaci program, amely eredményesen zárult.
A 190 millió forinton kívül további 28,7 millió forint központi támogatást biztosítottunk két Vas megyei ruhaipari vállalkozás meglevő munkahelyeinek megőrzésére. Európai uniós forrásból a megyei munkanélküliség megelőzésére és kezelésére több száz millió forintot használt fel az elmúlt években a Vas megyei munkaügyi központ. Az elmúlt két évben a központi munkahelyteremtő beruházások támogatására pályázat keretében öt Vas megyei vállalkozás összesen 185 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült, melynek segítségével több mint 200 új munkahely létesítéséhez járultunk hozzá.
Az ez év elején meghirdetett munkahelyteremtő pályázatra beérkezett támogatási igényekről június végéig várható a döntés. A térségben működő körmendi ipari parkban valósult meg az Eybl Hungária Kft. másfél milliárd forintos beruházása, mely a Munkaerő-piaci Alap foglalkoztatási alaprész központi keretéből 77,3 millió forint vissza nem térítendő munkahelyteremtő támogatásban részesült. E támogatással 191 új munkahely létesítését segítettük, a cég létszáma februárban már 308 főre nőtt.
A megyében Celldömölkön a Wewalka osztrák cukrászüzem másfél milliárd forintos, 60 főnek munkát adó beruházását 2005 májusában adták át, melyhez 65 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a Munkaerő-piaci Alapból, mellyel 65 új munkahely létesítését segítettük. Jelenleg a vállalat 254 főt foglalkoztat.
További lehetőséget nyújthat az átmeneti működési problémákkal küszködő munkáltatók foglalkoztatásának biztosítását megteremtő munkahelymegőrző támogatás. A munkaerő-piaci válsághelyzetek kezelésének, a foglalkoztatási szerkezetváltás elősegítésének támogatását elősegítő központi program révén a regionális munkaügyi központ külön pénzforráshoz juthat abban az esetben, amennyiben ezt legalább 50 fő munkavállaló munkahelyének megőrzését célzó támogatás nyújtásához igényli.
A World Proteins Kft.-vel kapcsolatban arról tájékoztathatom, hogy a nyugat-dunántúli regionális munkaügyi központ munkatársai a vállalat vezetésével folyamatosan kapcsolatban állnak, a munkaügyi központ információs napot szervez a munkavállalóknak, melyen munkajogi tanácsadás, ezenkívül munkaerő-piaci szolgáltatásokról, eszközökről, aktuális álláshelyekről, álláskeresők ellátási rendszeréről szóló tájékoztatás szerepel.
Bízom abban, hogy az ismertetett támogatási formák, a beruházások ösztönzésére rendelkezésre álló források, illetve a munkaügyi szervezet és az önkormányzat szoros együttműködése lehetővé teszi a térség munkaerő-piaci helyzetének javítását.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem