ELNÖK (dr. Világosi Gábor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Világosi Gábor)
ELNÖK (dr. Világosi Gábor): Soron következik az egyes, a nemdohányzók védelmét szolgáló törvényi rendelkezések módosításáról szóló törvényjavaslathoz érkezett módosító javaslatokról történő határozathozatal. Koszorús László, Szijjártó Péter, Cser-Palkovics András és Nyitrai Zsolt önálló indítványát T/2615. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/2615/7. és 11. számokon kapták kézhez.
Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztői válasz a részletes vitát követően már elhangzott, így most a határozathozatal következik.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az előterjesztők a beérkezett módosító javaslatok mindegyikét támogatják. Az erről szóló előterjesztői tájékoztatást valamennyi frakció megkapta.
Most a támogatott módosító javaslatokról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztők által támogatott módosító javaslatokat az ajánlás 1. és 2. pontjai, valamint a kiegészítő ajánlás 1. és 2. pontjai szerint.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 322 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem