HALMAI GÁBORNÉ

Teljes szövegű keresés

HALMAI GÁBORNÉ
HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! A közművelődési intézményhálózatot napjainkban komoly kihívások érik. Fontos, hogy erről a nyilvánosság előtt beszéljünk, hiszen ez az intézményhálózat tradicionálisan a helyi társadalmak, a helyi közösségek motorja. A megyei önkormányzatok jelen pillanatban intézmények leépítését, átszervezését tervezik, az összevonások a kultúra, a közművelődés területén komoly veszteségeket okozhatnak. A megyei módszertani intézmények azok, ahol még a mai napig jól képzett szakemberek tudnak a települések segítségére lenni, ott, ahol nincs végzett szakember, vagy a helyi kultúraközvetítők, legyenek azok népművelők, könyvtárosok vagy civil szervezetek vezetői, semmilyen más szakmai hálózatra nem tudnak támaszkodni.
Az is több helyen előfordul, hogy a megyei önkormányzatok az eddig általuk fenntartott egyes múzeumokat a települési önkormányzatoknak adják át. Ebben a folyamatban előfordulhat, hogy a múzeumokat kiállítóhellyé minősítik vissza, ami viszont azt jelenti, hogy szakképzett muzeológusok nélkül a szakmai színvonal és a gyűjtemények kezelése is veszélybe kerül. Pedig ezek a gyűjtemények a települések hagyományainak őrzői, kulturális, közösségi értékeik továbbvivői, a helyi kötődés és egyben a település, térség értékeit bemutató vonzerőt jelentik. Békés, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok megyében megszűnt az eddigi intézményi forma, Nógrádban és Komárom megyében folyamatban van az átszervezés, Veszprémben 50 százalékos létszámleépítés történt.
A városi intézményekben is több helyütt összevonások, átszervezések zajlanak, ahol a fő szempont a megtakarítás, minden előzetes összehasonlítás vagy elemzés nélkül. Csak néhány hely: Várpalota, Tótkomlós, Gyula, Mezőberény, Hajdúböszörmény, Budapest Orczy-kert. Tudjuk, hogy vannak új intézményi formák, mint a Magyar Művelődési Intézet regionális irodái vagy a Közkincs program, de ezek csak átmeneti szerepet töltenek be. Kérdezem államtitkár urat, mi az ágazati felügyeletet ellátó tárca véleménye ezekről a folyamatokról, hogyan lehet a kedvezőtlen tendenciákat megállítani és a kultúrának kedvező irányba téríteni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem