KATONA KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KATONA KÁLMÁN
KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Ma egy hete Kóka János miniszter úrhoz intéztem interpellációt ugyanebben az ügyben. Garamhegyi Ábel államtitkár úr téves adatokra hivatkozva állította azt, hogy a tőzsdei ár kedvezőbb, mint a hosszú távú szerződések ára. Az államtitkár úr által ismertetett tőzsdei adatok a kevésbé értékes zsinórtermékre vonatkozhattak, szemben a HTM-ek menetrend szerint szállítandó csúcs- és zsinórösszetételből adódó termékével. Olyan ez egyébként, mintha az egyenként csomagolt alma árát hasonlítanám össze a léalma árával. Ebből egyértelműen kiderül számomra, hogy a gazdasági tárca minisztere téves adatok alapján döntött úgy, hogy a hosszú távú szerződéseket fel kell bontani.
A valóság az, hogy a tőzsdén 2005 szeptembere óta eltérő mértékben ugyan, de folyamatosan magasabb az ár, mint a lekötött villamos energia ára. Az igaz, hogy egy évtizedig hátrányos volt ez a szerződés, de most egy fordulat következett be, és úgy tűnik, az előrejelzések egyértelműen azt mutatják, hogy az elkövetkezendő években - nyugodtan mondhatom, hogy van birtokomban előrejelzés -, 2013-ig ez így is marad. Én azt hiszem, hogy nem szabad csak a verseny kedvéért megnyitni a piacot, a verseny egy cél, mégpedig azért hozzuk majd létre megfelelő ütemben, hogy olcsóbb legyen a villamos energia ára, ugyanakkor az ellátás biztonsága ne sérüljön.
Azt kérdem államtitkár úrtól, tisztában vannak-e önök azzal, hogy mi várható akkor, ha a kormány ebben a szakaszban felbontja a hosszú távú szerződéseket, különös tekintettel arra, ha a törvény erejével bontja fel.
Várom a válaszát. (Taps az MDF, szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem