KATONA KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KATONA KÁLMÁN
KATONA KÁLMÁN (MDF): Köszönöm szépen. Valóban azért fordultam a Miniszterelnöki Hivatal miniszteréhez, mert a múlt héten megtudtam, hogy ők foglalkoznak vele. Ez a fórum adódik egy ellenzéki képviselőnek, hogy elmondja, ezt ebben a fázisban nem szabad megtenni, a mostani gyors piacnyitás egy jelentős, 20-25 százalékos áremelést eredményezne, ugyanakkor egy perből adódó jelentős, százmilliárd nagyságrendű költség is adódna. Én egyébként azt tudom mondani, hogy valami ilyen válaszra számítottam, és remélem, hogy nem kell ez ügyben többször interpellálnom.
Köszönöm szépen. (Taps az MDF, szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)
(16.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem