PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarországon már az 1960-as évektől működött kábítószerügyi koordináció. 1991-ben az MDF-kormány hozta létre a kábítószerügyi tárcaközi bizottságot, amely igen eredményes volt a jogalkotás, a nemzetközi együttműködés és a hazai szakemberek oktatása, a kezelési hálózat kibővítése terén. Tagjai között volt minden kábítószerügyben érintett tárca, illetve országos hatáskörű szerv, sőt elsőként egy civil szervezet is.
1998-ban Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság néven alakult újjá ugyanazon mandátummal a bizottság. Mindkettő összetétele és funkciója megfelelt az ENSZ, az Európa Tanács és az Európai Unió hatályos előírásainak. 2007 januárjában viszont oly módon került módosításra a kábítószer-koordinációról szóló kormányhatározat, hogy az eddig egyenrangú tagok közül a kábítószer tiltott kínálatának ellenőrzése és visszaszorítása terén dolgozó országos hatáskörű szervezeteket kirekesztette a döntéshozatalból, azzal az ürüggyel, hogy négy civil szervezetet hív meg teljes jogú tagként. A határozat szerint eseti tagok csak meghívásra, alkalmanként, szakértőként szereplő intézmények csak tanácsadási joggal vehetnek részt, ily módon kiszorulnak a koordináció folyamatából és számos fontos döntés meghozatalából.
A civil szervezetek jelenlétét a Magyar Demokrata Fórum is fontosnak tartja, ha elég széles körből történik meg a kiválasztás. Azt a filozófiát azonban kifejezetten ellenezzük, amely szerint a kábítószerügyben különösen fontos szerepet játszó országos ellenőrző és bűnüldöző szervek mindegyikét - a rendőrséget, a vámhatóságot és a nemzetbiztonságot is - a pálya szélére küldték. Ez ellentmond az ésszerűségnek és a nemzetközi előírásoknak is.
Tisztelt Államtitkár Úr! Miért helyezkedik szembe a magyar kormány a nemzetközi egyezményekkel? Miért írták ki a rendvédelmi szerveket a kábítószerügyi koordinációból? Miért a régi tagok helyett és nem mellett kerültek a civil szervezetek képviselői a KKB-ba?
Várom megnyugtató válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem