DR. GARAMHEGYI ÁBEL

Teljes szövegű keresés

DR. GARAMHEGYI ÁBEL
DR. GARAMHEGYI ÁBEL gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A több kérdés, amit feltett, azt gondolom, hogy meghaladná a Házszabályban foglalt időkeretet. Igyekszem az egyszerűbbekre válaszolni, a többiben pedig csak jelzem a kormányzat szándékát, és bízom benne, hogy megnyugtatóan folytatjuk majd ezt a megbeszélést.
A közvetítő szervezetek nem profitorientáltak, tehát a támogatási rendszer lebonyolításában érintett háttérintézmények többsége állami tulajdonban van, ebből adódóan, képviselő úr állításával ellentétben, a támogatásközvetítő intézményrendszer finanszírozása nem piaci alapú, nem vesz el forrást a kifizethető keretek közül. Például a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. vagy a helyi vállalkozói központok hálózata, kamarák, kis- és középvállalkozói érdek-képviseleti szövetség, az ezek által létrehozni kívánt hitel- és támogatásközvetítő társaságok, ezeknek éppen az az értéke, hogy a vállalkozóknál hagyva az eredményt, nonprofit módon segítsék hitelhez és támogatáshoz ezeket a vállalkozásokat.
A másik kérdésére: a Magyar Fejlesztési Bank kormányhatározat alapján 2005 őszén indította el a Sikeres Magyarországért vállalkozásfejlesztési hitelprogram egyik elemeként működő, mikrovállalkozásokat segítő Mikrohitel Plusz programot. A program a GKM gazdaságpolitikai elképzeléseivel egyeztetve született, és ezt a hitelformát egy kiterjesztett hálózat segítségével juttatták el a vállalkozásokhoz.
A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, illetve a megyékben működő helyi vállalkozói központok a hitel kihelyezésében részt vesznek, ezek a központok ismertek a vállalkozások előtt, így folyamatosan értesülhetnek az új konstrukciókról is. A programokról a vállalkozások további információkat kaphatnak az MFB, a GKM, valamint a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Központ honlapján is. Az MFB és a kereskedelmi bankok a piacképes projekttel rendelkező vállalkozások számára gyakorlatilag korlátlan, és ha fejlesztésről van szó, nagyon olcsó hitellehetőséget tudnak biztosítani. Az európai uniós forrásokból a Jeremy-program keretében a hitelképes, de kevésbé bankképes vállalkozások számára 100 milliárd forintot meghaladó (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) középlejáratú forgóeszközhitelt nyitottunk meg.
Még egyszer szeretném aláhúzni, hogy ezek a támogatások nyitottak, a vállalkozások tudnak róluk, kérem, hogy közös erővel népszerűsítsük őket a továbbiakban is. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem