KOVÁCS TIBOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP), a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Most még rövidebben szeretném előterjeszteni a javaslatunkat. Mint az valószínűleg valamennyiünk előtt ismert, az Országgyűlés 2005-ben elfogadott törvénnyel kérte fel az Állami Számvevőszéket, hogy vizsgálja meg, hogy 2005 végéig az önkormányzatokhoz juttatott út- és szennyvízépítésre fordított közműfejlesztési támogatások igénylésének és felhasználásának jogszerűsége milyen módon történt, különös tekintettel kitérve az Ökotám- és hasonló rendszerben megvalósult beruházásokra.
Az Állami Számvevőszék 2006-ban készítette el a jelentését. A helyszíni ellenőrzésre kijelölt 298 önkormányzat közül 206 önkormányzatnál összesen 3688,6 millió forint jogtalanul, illetve a jogosulás időpontja előtt igénybe vett támogatást tárt fel, amelyből 163 önkormányzatnál 3112 millió forint jogtalanul igénybe vett támogatás visszavonására tett javaslatot az Állami Számvevőszék. Erről az Országgyűlés 2006-ban döntött, és lehetőséget teremtett az önkormányzatok számára, hogy a törvényjavaslat hatálybalépését követően harminc napon belül kérhetik a visszafizetési kötelezettség elhalasztását, illetve részletekben történő visszafizetését. A megadott határidőig 58 önkormányzat nyújtotta be igényét. Ennek megfelelően a kormány kormányhatározatban döntött a részletfizetés lehetőségéről, illetve annak késleltetett megkezdéséről.
Ugyanakkor az önkormányzati választások kapcsán számos önkormányzat kicsúszott ebből a határidőből, és más képviselőtársaimat, többek között engem is megkerestek ezek az önkormányzatok, hogy amennyiben lehetőség lenne a határidő meghosszabbítására, akkor ők kérnék a visszafizetési kötelezettség részletekben történő teljesítésének lehetőségét, hogy hosszabbítsa meg az Országgyűlés. Erre vonatkozóan nyújtottunk be törvényjavaslatot a képviselőtársammal, amelyben az Országgyűlés június 15-ig lehetőséget teremtene ezen önkormányzatok számára, hogy benyújtsák az ilyen irányú igényüket. Ezt követően a kormány a korábbiaknak megfelelően dönthetne arról, hogy lehetőséget teremt ezen önkormányzatoknak is, hogy a részletfizetést megvalósíthassák.
Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy számos önkormányzat számára súlyos terhet jelent ezen pénzek visszafizetése, ugyanakkor nem lenne igazságos, ha továbblépne ez a törvényjavaslat, és ennek a megváltoztatására tettünk volna javaslatot. Ezért kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy nyújtsunk lehetőséget ezen önkormányzatok számára is, hogy részletfizetéssel a visszafizetési kötelezettségeiket teljesíteni tudják. Amennyiben ezzel egyetértenek, kérem, hogy törvényjavaslatunkat támogassák a végszavazásnál.
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem